A Testszerviz Programot elvégzők képességei

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!   

  


 

A programot elvégzők nagyon sok új vagy visszatért képességről számoltak be a testükkel és annak működésével kapcsolatban. Ezek közül írunk le néhányat a teljesség igénye nélkül.

 

 

ENERGIA

„Egy teljesen más ember! Energiával és önbizalommal telve. Teljesen kicseréltek!!! „

„Több energiám és időm marad a céljaim elérésére.”

„Már most is érezzük, hogy bizonyos étkezések után nem telítődünk el annyira, jobban alszunk és több az energiánk.”

MUNKA

„A munkám sokkal rövidebb idő alatt végzem el. Nem érzem magam fáradtnak. A kollégáim a csodámra járnak.”

„Sokkal jobban érzem magam, nagyobb a munkabíró képességem és vidámabban élem az életem.”

ALVÁS

„Az alvásról és a testmozgásról tanultakat alkalmazva az életemben elértem, hogy reggel pihenten és vidáman ébredjek és egész nap fittnek érezzem magam.”

„Nincs már jelen a halálfáradtság, hanem van életörömérzés bennem, vidámság.”

„Nyugodtabb lettem (a jó alvás csodákra képes).”

„5-6 órás alvásokkal kipihentebb vagyok, mint előtte 9-10 órányival. Komolyan. Megdöbbentő, hogy nem kelek úgy, mint akit agyonvertek.”

RUTIN

„A programban nagyon tetszik, hogy teljesen élhető, a változtatások beilleszthetők a mindennapokba és gyorsan napi rutinná tehetők.”

„Most már segítség és állandó felügyelet nélkül is tudom szabályozni az energia-bevitelemet, a testsúlyomat, az általános kondíciómat.”

„Az életvitelem javult és a táplálkozási szokásaink is teljesen átalakultak, ami hosszútávon az életminőségünk javulásához vezet/vezetett.”

TANULÁS

„A másik nagy pozitívum számomra, hogy a konzultációk során megtanuljuk mindennek a miértjét is, abszolút összeköthető hogy mit miért jó illetve nem jó fogyasztani, minek mi az előnye, hátránya, következménye.”

„Megerősítést és biztatást kaptam, hogy használjam az ismereteimet a test helyes működtetését illetően. További hasznos adatokat, részleteket is megtudtam, amiket azonnal alkalmazni kezdtem.”

„A megtanultak segítségével gyakorlatilag különösebb figyelem ráfordítás nélkül, szinte már ösztönösen választom a szervezetemnek leginkább szükséges és megfelelő bőséges táplálékot.”

TESTSÚLY

„December 10-én kezdtem a 3 hónapos programot. Kezdősúlyom 101 kg. Most 3 hónap elteltével 81 kg vagyok!”

„Ezeknek köszönhetően fogytam majd 15 kg-ot, sőt a páromnak is tudtam segíteni, aki 10 kg-ot fogyott.”

„Ma reggel viszont csoda történt! Minden gond nélkül begomboltam, a combomon egyáltalán nem feszült, sőt még le is tudok benne ülni!”

„Nem mellékesen a fő célomat is elértem, hiszen két hónap elteltével 2,5 kg-ot sikerült híznom és ez napról napra csak növekszik.”

CÉLOK

„Ez hatalmas megerősítés számomra, tudom, hogy valamit jól csinálok és biztosan elérem a célom az út végén...”

ÖNBIZALOM

„Alkotó gondolataim vannak. Tervezem a jövőt! Bízom Önmagamban! Szóval jól érzem magam. Ezerszer jobban, mint az elmúlt 5 év során!”

„Az pedig, hogy sikeres vagyok, hogy amit szerettem volna elértem, illetve haladok felé magabiztossá és kiegyensúlyozottá tett. Olyan stabilnak érzem magam, mint nagyon régen.”


 

 

A TELJES CIKKET ITT OLVASHATOD!

ITT Töltsd Ki az ÉLETMINŐSÉG TESZTET!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket