Életgörbe

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!  

    


Feltöltötte: Burget Péter, 2015-11-26 13:24:21

 

Hogy hosszabbíthatod meg az életed?

Az ábrához:

1. Életgörbe egy átlagembernél

Piros pont – a Testszerviz program elvégzése

2. Életgörbe egy Testszerviz program végzettjénél

A kérdés nem csak egyszerűen az, hogy hogyan lehet az életet meghosszabbítani, hanem az is, hogy hogyan lesz a hosszú élet minősége jó.

Az ember a születéstől fogva élete végéig testi állapotát tekintve egy görbét jár végig. Elkezd fejlődni, erősödik, ügyesedik, fizikálisan kiteljesedik. Elér egy csúcspontot, ahonnan először szinte észrevehetetlenül, majd később egyre látványosabban hanyatlani kezd. Ez a hanyatlás az idő múlásával egyre erősödik és gyorsul.

A hanyatlás elindulásának apró jele lehet egy apró ránc a szemek mellett, egy kicsit több haj hullik ki, itt-ott egy kis narancsbőr, majd szemüveg kell, az emésztés nem tökéletes már, néha fáj egy-egy ízület, kicsit csökken az energia szint, az alvás már nem kellően pihentető, kicsit idegesebbek vagyunk, lassan zsírpárnák kúsznak fel a derekunkra.

Ezek először apró jelek, majd egyre feltűnőbbek, súlyosabbak. A mai emberek ezt teljesen normálisnak tartják és azt is, hogy gyorsan romlik az állapotuk. A hanyatlás egyszer csak egy rossz életminőségbe torkollik, betegségek, komoly túlsúly, magas vérnyomás, cukorbetegség, emésztőszervi megbetegedések, szívproblémák és a felsorolás szinte végtelen lehet.

Ha az ember jól szervizeli a testét, ez a folyamat a következő képen zajlik. A Testszerviz program segítségével a program elkezdésének pillanatától javulni fog a fizikai állapota és a hanyatló ágban lévő életgörbe nem lefelé, hanem felfelé fog elindulni. Így a hanyatlás visszafordítható és fejlődésbe megy át. Ez akár éveken keresztül is tarthat és a hanyatlás csak onnan indul, és akkor is csak apránként, fokozatosan, ahogy testünk alkatrészei kopnak. Egy egyszerű példával: Az autónkat hagytuk leromlani, majd egy nagy generál, teljes szerviz és utána tudjuk, hogy hogyan tartsuk mi magunk jó állapotban. Karban tartjuk, a hibákat időben kijavítjuk, vigyázunk rá. Így az élettartama lényegesen hosszabb lesz, problémák nélkül működik sokáig.

A testünknél ugyan ez a helyzet. Egy nagyjavítás, szerviz, és utána tudjuk, hogyan tartsuk rendben. Nem tudjuk megmondani, hogy mennyivel élünk így tovább, de az biztos, hogy tovább élünk és jobb minőségben.

Ki ne akarna hosszan és aktívan élni, ha ezt jó fizikai állapotban teheti meg?

Na, erről szól a mi munkánk, ebben segítünk neked, hogy ezt el tudd érni!


 

Jelentkezz egy ingyenes konzultációra és segítünk, hogy ideális életgörbét járj be, mert megérdemled. Dönts jól!

Jelentkezz most!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket