SIKEREK A KULCS A TESTHEZ KÖNYV OLVASÓITÓL

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!


 

„Fantasztikus könyv, köszönöm.”

„Helló! Éppen most olvasom a Kulcs a testhez című könyvet és állati klassz!
Tiszta tudományos! Nagyon élvezem!”

„Több év élettani előtanulmány után és gyakorló gyógyszerészként olvasva a Kulcsa testhez című könyvet egy rendkívül olvasmányos, és hasznos ismereteket jól összefoglaló, rendezett művet kaptam.
Ez végre egy olyan forrás, ahonnan a legalapvetőbb ismereteket át lehet tekinteni. Nagyon hasznos olvasmány.”

„Nagyon örülök a döntésemnek, hogy megvettem a könyvet! Nagy segítségemre volt abban, hogy rendet teremtsen az információdömpingben, és helyére tegyen fontos összefüggéseket.”

 „A könyv dinamikus egyensúllyal foglalkozó fejezete az egyik kedvencem, hiszen nagyon sok mindent segített helyre tenni a fejemben, annak ellenére, hogy két éve nagyon sok új információval és lehetőséggel ismerkedtem meg a táplálkozással és az életmódváltással kapcsolatban, és mondhatom, hogy folyamatos tanulási üzemmódban vagyok az egészségi állapotommal kapcsolatban.”

„A Kulcsa testhez című könyv összességében nagyon tetszett. Egy kerek egészet alkot. Az elején kicsit megijedtem, hogy számomra nehéz, száraz anyag lesz és kis biológusnak kellene lennem, hogy megértsem, de aztán a gyakorlatias részekkel, levezetésekkel teljesen érthető lett.
Már korábban is sokat olvasgattam az életmódváltásról. Azt gondolom elég sokat is tettem az elmúlt években érte.

Így nagyon sok dolog már ismerős volt a könyvben, és nem először hallottam, olvastam őket, de itt minden egyben megtalálható. Ahogy már írtam, ez a könyv egy kerek egészet alkot.
Mivel én még a 3 hónapos Testszerviz programon még nem vettem részt, ez a könyv csak tovább fokozta a kíváncsiságomat iránta.  A következő két év egyik fő projektje lesz majd, abban már biztos vagyok!” – Egy jelenleg „terhescukros” hölgy.

„A kulcs a testhez című könyv nagyon sok információt adott számomra. Úgy gondolom, hogy ez olyan könyv, amit nem elég egyszer elolvasni és visszatenni a könyvespolcra. Fontos, hogy állandóan kéznél legyen, mert naponta beleolvasok egy-egy részbe. Minden ilyen alkalommal felelevenítek bizonyos részeket, amelyek éppen akkor foglalkoztatnak. Számomra nagyon jó, hogy a felmerült kérdéseimre mindig megkapom a választ ebben a könyvben.”

„A Kulcs a testhez című könyv megvásárlása számomra bizonyítékként szolgál arra, hogy a vonzás törvénye igenis működik.
Ugyanis éppen azokkal a gondolatokkal, témákkal és végre válaszokkal találkoztam a könyvben, amelyekre oly régóta kerestem magam is a választ, annyira jó lett volna megérteni ezeket a háttér-folyamatokat, jobban érteni és tudni, hogy mi miért történik a szervezetünkben.
Sok évi szenvedést, több visszahízást és néhány évtized jojó effektust meg tudtam volna spórolni a könyvben olvasott információ használatával. De most végre itt van, és elérhető az információ, amire annyira vágytam.
Biztos vagyok benne, hogy a könyvet még sokszor fogom használni, átolvasni, és újra meg újra rákeresni részekre, ahol számomra a legtöbb segítséget adta az összes eddigi könyvvel szemben: a mozgás, a hormonrendszer, a test szabályozó rendszerei és a különböző cselekedeteink (vagy azok teljes hiánya) az a téma, ami mostantól kezdve még jobban foglalkoztat, mint eddig bármi. 
A könyvet ajánlani is fogom sok ismerősömnek, akik a vitaminok és más étrend- kiegészítők útvesztőjében ugyanúgy keresik a megoldásokat, válaszokat a kérdéseikre, mint én.

A könyv egyszerű, világos magyarázatokkal, jól illusztráltan, közérthetően helyre tesz dolgokat, és segíti a sokszor sajnos tévesnek bizonyult adatokat is helyre tenni, a különböző összefüggéseket helyesen értelmezni és új reményt felcsillantani.
Nagyon szépen köszönöm!”

„A Kulcs a testhez című könyv zseniális!
Valóban kulcsot ad az olvasó kezébe, érthetően írja le a testünkben zajló folyamatokat. Úgy gondolom, erre az ismeretanyagra mindenkinek szüksége lenne!
Nem csak tényeket állít, hanem megadja a mögöttes okokat, mégpedig egyszerűen, bárki számára érthetően.
Meglepő, milyen kis dolgokon múlik, hogy az ember ne ártson magának, de az is igaz, hogy a könyvben ajánlott szabályokkal a megfelelő táplálkozással megállítható és visszafordíthatók azok a káros folyamatok, amelyek alááshatják a jó közérzetet.
Gratulálok!”

A Kulcs a testhez könyv Kulcs az egészséges életmódhoz.

A könyv olvasója megismeri a test alapvető működését. Képes megérteni és megfigyelni, hogy az ő esetében a test milyen reakciókat mutat, mik ezek okai és hogyan tudja ezeket kezelni. Képessé válik arra, hogy jelentősen javítson saját fizikai állapotán, a könyvből tanultakat alkalmazva megtalálja a helyes életmódhoz vezető utat.

A Test tudja, hogyan működik a Test! Ahhoz, hogy elérje az Ideális állapotot, Önnek is tudnia kell! Ezt adja Önnek ez a könyv!

MEGRENDELNI ITT TUDOD! Már utánvéttel is!

ELEKTROMOS FORMÁBAN ITT ÉRHETŐ EL!

Kulcs a Testhez - Testszerviz könyv

Kedves Érdeklődő!

A Kulcs a testhez könyv értékesítése elindult.

A könyv ára 5250 Ft.-

BOLTOK LISTÁJA, AHOL SZEMÉLYESEN IS MEGVEHETED!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket