Tavaszi zsongás

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!  

    


 

A kemény, hosszú és fárasztó tél után végre elindult a tavaszi zsongás. A természet zöldbe öltözött (ez soha nem megy ki a divatból, legyen bármilyen is az új trend), virágzik minden, a növények kelletik magukat, illatoznak és arra vágynak, hogy megcsodálják őket.

Miért gondoljuk, hogy az ember nem így működik? Csodálatra, figyelemre vágyik, szeret tetszeni másoknak, szívesen öltözik divatosan, szeret megújulni, szereti, ha jól van a bőrében.

Érdemes kicsit figyelmesen járni az életben és olykor megfigyelni az embereket. Frissek, üdék, mosolygósak, energikusak, csillognak, ragyognak?

A tapasztalat az, hogy nagyon sokan messze vannak saját maguk által megfogalmazott ideális képtől.

Mondják, hogy ez a „tavaszi fáradtság”. Ha jobban megnézik, ilyen fáradtak, problémákkal küszködők voltak már télen is, sőt ez nem idén télen kezdődött, hanem már hónapokkal, évekkel ezelőtt.

Nem könnyű szembe nézni azzal, hogy testi állapotunkat tekintve hol tartunk éppen. Pedig ez az első és döntő lépés a változás elindításához. Tudnunk kell hol tartunk és azt is, hogy hova szeretnénk eljutni. A cél, hogy nyerjük vissza régi önmagunkat. Amikor a tavasz örömet jelentett, kivirult a testünk, lelkünk, virágba borultak gondolataink, izgatottan vettük elő a tavaszi ruha kollekciót, és alig vértuk, hogy emberek közé menjünk.

Ma olvastam egy hosszabb idézetet, aminek a vége egy közhelyesnek hangzó igazság volt. „Az élet ajándék!”

Tényleg ajándéknak éled meg? Tényleg örülsz minden napnak? Reggel frissen ébredsz és alig várid, hogy egy újabb élményekkel, sikerekkel teli napnak vágj neki? A tükörből egy csinos, lelkes, virágba borult ember néz vissza?

Szeretném tudatni veled, hogy ez lenne a normális! Így kell, hogy érezd magad! És ez az esetek jelentős részében azon is múlik, hogy elégedett vagy-e magaddal. Hogy szépnek találod-e magad, hogy csinosnak látod-e a tükörképed, hogy energikus vagy-e, hogy klassz formában vagy-e!

Nap mint nap látom, hogy ez lehetséges! Nem kell lemondanod ezekről, vissza tudod kapni régi fényed!

Egy dolog kell hozzá, hogy akard legalább egy kicsit! Aztán már csak a megvalósítás következik!

Kitöltöd a tesztet! Meghallgatsz egy ingyenes konzultációt és belevágsz a helyes életmód kialakításába!

Segítünk!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ÉS TÖBBI MÁR A MI DOLGUNK LESZ!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket