Andi.

 

SIKER AZ ELSŐ HÓNAP UTÁN

Szia Éva

1 hónapja, hogy elkezdtem a Testszerviz életmódváltó programját Évával. A legnagyobb nyereségem, amit eddig a programtól kaptam, az az energiám ! Sokkal több mindenre vagyok képes még a nap végén is Nem húz az ágy este 6 órakor, hogy bólintsak kicsit mert elfáradtam, nem kell noszogatni magam este nyolc órakor, hogy elmenjek a kutyáimmal sétálni. Ha „csak” ennyit nyertem volna, már megérte belevágni! Emellett a súlyom 1 hónap alatt 6 kg-al lett kevesebb, sőt centikben is érezhető a változás. Remélem, vagyis tudom, hogy ennél sokkal több fog lemenni rólam, és köszönöm Széplábi Évának, hogy minden héten bátorít, lelkesít, hogy csak így tovább! Elképzelni sem tudtam, hogy lehet finomított szénhidrát nélkül érni, de cseppet sem okoz problémát, hogy nem eszem lisztes dolgokat.
Köszönöm



K.B. Andi
3 gyermekes családanya

Balatonalmádi 2016.Május 17



SIKER A HARMADIK HÓNAP UTÁN

Sziasztok!
Eljött ennek a három hónapnak a vége. Hogy mit adott nekem ez a program? Legfőképpen akaraterőt, kitartást ,önbizalmat, energiát,
amiknek eddig nem voltam tudatában. Többször próbáltam lefogyni különböző módszerekkel,pirulákkal de a végeredmény mindig az lett,hogy a mérleg nyelve többet mutatott mint amikor elkezdtem.
Belevágtam a Testszervíz programjába,és most három hónap elteltével 16.9kg-val vagyok kevesebb. A derekam 14cm-el, a csípőm 12cm-el, a combom 8cm-el lett vékonyabb:)
A kitűzött cél elején járok, de a biztos alapokat megkaptam Széplábi Évától, aki mindig,minden héten megerősített abban, hogy amit csinálok azt jól csinálom, és még mit tudok hozzátenni, hogy ez így is maradjon. Azt gondoltam az elején, hogy nem fogok tudni szénhidrát nélkül élni. De igen lehet, éhezés nélkül, sok zöldséggel!
Köszönöm Éva a sok türelmet,köszönöm a hatalmas energiát amit a Testszerviz programtól kaptam, és tudom, hogy a kitűzött célt már egyedül is elérem:))
Köszönöm!    



K.B. Andi
3 gyermekes családanya

 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Andi is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

 

 

 

MERT IRIGYEID LESZNEK!



 

 

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás