Anikó.

„Amikor a tanítvány kész, a mester megjelenik"

Minden bizonnyal így történt velem is.


 

Az én mesterem Babos Kata volt 3 hónapon keresztül. Az első perctől tudtam, vele menni fog.

2016 májusában érkezett el az a pillanat, amikor azt mondtam elég! Akkor úgy éreztem, mindenképpen változtatnom kell. Évek óta össze-vissza ettem és főleg hideg ételeket. Ez kezdett az alakomon is látszani.

Soha nem szakítottam kellő időt az étkezésre. (időhiány) 

Tudtam, hogy nem helyes, ahogy étkezem és ezen változtatni kell. Ekkor jött a Testszerviz program és Babos Kata. Gondoltam egy próbát megér.

Ma már az életem része és igazán nem esik nehezemre elkészíteni a finom ételeket annak ellenére, hogy nem szeretek főzni:-) . Szeretném még sokáig megőrizni az egészségemet, a jó közérzetemet.

A kor előrehaladtával nem törvényszerű a túlsúly és a betegség. Persze nem volt könnyű változtatni.

Nagyon fontos, hogy legyen aki támogat, segít célunk elérésében. Kata nélkül biztosan nem csináltam volna végig.

A legtöbb diéta, vagy életmódváltás ott bukik el, hogy feladják, nem látják értelmét folytatni. Esetleg a környezetük se motiválja (jó vagy te így is, ilyennek szoktunk meg, vagy nem is vagy te olyan kövér stb.)

Nem kell meghallani a pálya széléről bekiabálókat! Saját példánkkal kell irányt mutatni.

Nyereségeim:-6kg.

Pillanatok alatt tudok egészséges finom ételeket készíteni, jó közérzet, több energia.

 

Köszönöm Kata a segítségedet, szakmailag is megalapozott tanácsaidat.

Köszönet a Testszerviz program megalkotóinak.

Anikó

Ceglédről

2016.08.30 Cegléd


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Anikó is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

 

 

 

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás