B.Gabi

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!


 

Nem volt komoly egészségügyi problémám, vagy túlsúlyom. Valahogy mégis éreztem, hogy az évekig tartó komoly stressz nyomokat hagyott a szervezetem működésében. Ebben az az alattomos, hogy sokszor akkor tudatosul, amikor már orvosi vagy egyértelmű jelei vannak. A program arra is kiváló, hogy ezeket a kedvezőtlen folyamatokat még idejében megfordítsa, mielőtt igazán gondok lennének.

Szinte már az első héten jöttek a pozitív változások, és a program lezárása óta is rendszeresen veszek észre ilyeneket. Nagyon hamar változott a hormonrendszerem, s bár nem volt szempont, mégis fogytam, visszajelzések alapján élettel telibb az arcom, jobban nézek ki. Változott az emésztésem, kiegyensúlyozottabb az étvágyam. Soha nem voltam édesszájú, de most még kevesebb késztetésem van nassolni. Egyre több receptet próbálok ki, a környezetem érdeklődve nézi, éppen mit eszek, hiszen laktató, finom ebédeket eszek! Örülök, hogy sok adatot kaptam közben, jobban értem a testem működését, apró jelekből észreveszem már, ha valami csak egy hajszálnyit változott rosszabb irányba, tudom korrigálni, tudok változtatni, hogy a testem még jobb állapotban legyen. Azt is észrevettem, hogy a hetek alatt mennyire rutinszerűvé, természetessé vált az elsajátított adatok alkalmazása. Ténylegesen a saját testem és egészségem jóbarátjává váltam és sokat fejlődtem abban is, hogy másoknak is segíteni tudjak.

GABI


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Gabi is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

 

 

 

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás