Bea

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

Mikor először megláttam a testszervizt, gondoltam meg kellene ismerkednem vele. Főleg, hogy Katihoz - aki régi jó ismerősöm – kapcsolódott e program.

Az utóbbi években felkúszott rám jó pár kg felesleg, amitől nagyon rosszul éreztem magam.

Ahányszor belenéztem a tükörbe, utáltam magam.

2017. márciusában aztán belevágtam.

Csak reménykedni tudtam benne, hogy ez sikerülni fog. Aztán teltek a hetek és szinte minden héten sikerült 1 kg-tól megszabadulnom.

Végre kezdtem belátni, hogy jó úton haladok, és ez végre még nekem is sikerülhet.

Kati végig segített, bátorított, jó ötleteket adott és így e program lejártával -10 kg-tól sikerült megszabadulnom.

Régen kenyér nélkül el sem tudtam képzelni az életemet. Ma már nem is hiányzik. Rájöttem, hogy nagyon jó dolgokkal lehet helyettesíteni a kenyeret.

Nagyon jókat eszem, hihetetlenül jól alszom, több az energiám, nem fáradok el hamar.

A végső célom még nem értem el, természetesen továbbra is hasznosítani fogom az itt tanultakat.

Köszönet mindenért Kőrösi Katinak.

Aki pedig azon gondolkodik, merjen-e belevágni, annak azt üzenem, hogy nincs min gondolkodni: a testszerviz egy nagyon pozitív dolog.

Bea 

Mosonmagyaróvár


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Bea is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket