Bella

Az én sikertörténetem a Testszervizzel
  

2016 januárjában tudtam, hogy ez az év a nagy változások éve lesz, mivel 40  éves munkaviszony után elhatároztam, hogy kihasználom az így megnyílt lehetőséget, és kérem a nyugdíjazásomat.  Hálas vagyok a sorsnak, hogy ennyi időt tölthettem az egészségügyben, ahol minden napnak volt értelme, hiszen segíthettem a betegeknek, hol közvetve, hol közvetlenül. De mi is lesz majd ezután? - tettem fel a kérdést magamnak.

Még nem vagyok igazán értett a nyugdíjra, tele vagyok vitalitással,  tenni akarással, ambícióval. Tavasszal olvastam a Testszervizről, az ügyfelek sikereiről, a tanácsadókról. Ez egy olyan lehetőséget kínált nekem, amivel tovább folytathatom azt, amit 40 éven keresztül csináltam: segíthetek az embereknek. Hogy hiteles tudjak majd lenni,nekem is végig kell járni azt az utat, amin majd az ügyfeleket szeretném végigkísérni. Belevágtam a három hónapos programba.

Mivel én is túlsúlyos voltam, kíváncsian vártam, mit is jelent „szervizelni” a testet. Széplábi Évától megkaptam azt az útmutatást, amit követnem kellett. Sok-sok jó tanáccsallátott el, aminek hamar  látható eredménye is lett. Az első ügyfelem a férjem volt, amit Évától hallottam, neki is átadtam. Ennek az lett az eredménye én a program végére 9 kg-ot, férjem 10 kg-ot fogyott. Voltak nehéz napok? Talán az elején igen, hisz akkor kezdtük a tanulást, hogy mit is együnk, igyunk, életmódunkon miként változtassunk annak èrdekében, hogy jobb fizikai közérzetet érjünk el.

A harmadik hónap végére közérzetünk sokkal jobb lett, tudatosabban táplálkozunk, könnyebb a mozgás,  megszűnt a reflux, a puffadás, és nem utolsó sorban fantasztikus az érzés, hogy kitartóan tudtunk haladni a célunk  felé.

Köszönöm Évának a sok segítséget, biztatást, dicséretet! Remélem, hogy a jó tanítványból jó kolléganő lesz, és még sok embernek tudjuk átadni a tapasztalatainkat a test „szervizeléséről”, s megmutathatjuk, hogy mit lehet tenni a jobb testi-lelki közérzet érdekében.
  

Bella 

Veszprém, 2016. szeptember 7.


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Bella is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

 

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket