Cs.Nóri

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKER BEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

Kedves Mara és Péter!

Péter, téged tavaly ősszel kerestelek meg, mert láttam egyik ismerősömnél, hogy elvégezte a Testszerviz programot. Akkor tartottál nekem egy mini konzultációt. Meggyőző volt amit mondtál, de még nem teljesen voltam biztos abban, hogy nekem most kell belevágnom. Még javában szoptattam, ezért voltak félelmeim. Közben olvasgattam a sikereiteket. Aztán nyár elején már úgy éreztem, hogy kétgyerekes anyukaként vagy tovább "anyukásodok", vagy kijövök ebből a furcsa és kényelmetlen állapotból. Kényelmetlen, mert örülnöm kellene a gyerekeknek, de közben frusztrált vagyok, mert semmi nem jön rám. Ha rám is jön, akkor nem úgy áll rajtam ahogy kellene, kényelmetlen, aztán jön a "jajj mit egyek/főzzek már megint". Úgy éreztem, hogy a gyerekekre mindig jut idő, de magamra már alig-alig, csak a kellemetlen érzések gyötörtek. Mivel én magam frusztrált voltam, így a kicsikkel is sokkal türelmetlenebbé váltam, a férjemmel szintén. Valamit tennem kellett. Ekkor hívtalak, hogy most már mehet a program! Most vagy soha!

Mara, azt tudtam, hogy veled jó lesz együtt dolgozni! :) Próbáltam mindent úgy csinálni, mint ahogy megbeszéltük. Nem tudom, hogy mit csináltál, de kedvesen és lazán, kihoztad belőlem, hogy kemény legyek önmagammal. Észrevétlen kontroll voltál, mindig adtad az adatokat, ami ahhoz kellet, hogy megoldjunk egy problémát. Annyira jó mértékben voltál mellettem, hogy nem vetted át az irányítást, hanem ha kellett ott voltál. Meg tudtam figyelni, hogy mi az amivel – lehet, hogy másnak építő táplálék - az én szervezetem küszködik, és én magam döntöttem el, hogy ez inkább nekem nem kell és elhagyom. Nem csaltam, pedig nyaraltunk, sorra jöttek a szülinapok, jobbnál-jobb tortákat, sütiket utasítottam vissza. Ehelyett vittem mindig magammal a futócipőmet, a turmixgépemet, a káposztát, valamikor még a mérleget is a bőröndbe tuszkoltam. A szállodában reggeli előtt a szobában gyorsan elkészítettem a zöld turmixomat, aztán az étteremben már csak a tojásra kellett koncentrálni.

Ezeken a technikai fogásokon túl azért fejben is sok változáson mentem keresztül. Még a csapból is az folyik, hogy a fogyáshoz a megfelelő étkezés és mozgás kell. De én hiába tartottam be mindent az étkezéssel kapcsolatban, nem mindig mentek le a dekák. Aztán egyre több adatot kaptam a stresszről és az alvás fontosságáról is. Amikor szépen megtanultam hogyan kell a stresszt kezelni és rászoktam az időben lefekvéshez, emellett az étkezésre figyeltem és heti 3x futottam, akkor szépen beállt a lelki békém és a fogyásom is.

Amellett, hogy kényelmesek a régi ruháim, visszanyertem egyetemi éveim alatti formámat és aktivitásomat. Sokkal nyugodtabb és türelmesebb vagyok, így 1 lépéssel hátrább állok, ha problémát kell megoldani. A gyerekekkel könnyedebben lépést tartok a játék során. Belefér a fenekem a csúszdába :). Könnyebben cipelem őket, így hogy a saját 8 kilómat már nem kell...

És elindult egy pozitív változási folyamat az életem minden területén. Szerintem fele annyi időt töltök boltban, mint korábban és kevesebbet is költök. Kevesebbet főzök és mégis jobban étkezünk. És még finom is.

És a gyerekekről is pár sort:

A kisebbik gyereken látom, aki 1,5 éves és mindent utánoz, hogy a nap folyamán állandóan almát eszik (ahogy tőlem látta), lenyúlja az almaecetes vizemet és úgy kell kioperálni a kezéből, hogy nekem is maradjon belőle. Most már a répát is kikapja a salátámból. A nagyobbik is egyre több nyers zöldséget eszik már.

A program véget ért, de a feladat nem. El szeretném érni, hogy a gyerekek is jól étkezzenek, hogy tudják, hogy mit kell választaniuk ahhoz, hogy jól legyenek.

Köszi mindent!

Nóri


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Nóri is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket