Fruzsina

Kedves Évi!
 
Korábban is közel álltál a szívemhez, hiszen Te segítetted világra a középső gyermekemet. Az évek alatt a rohanó életmódom mellett, az ülő munka, nem megfelelő stressz kezelési technikám és a helytelen táplálkozás következtében a kilók csak úgy jöttek fel rám. „Szerencsére” a mérlegünk elromlott, amit nem cseréltem le szándékosan. Egész alakos tükröm sem volt otthon. Azért persze éreztem, hogy nem úgy nézek ki, mint a három gyermekem születése előtt, és ráadásul emésztési illetve bőrproblémáim is adódtak. 5 év egyedüllét után közel került hozzám valaki, akinek a hatására még nagyobb volt a motivációm a változtatáshoz. Így hát belevágtam a programba a segítségeddel.

Ha végig gondolom, nagyon gyorsan elrepült ez a pár hónap. Néha rossz diáknak éreztem magam, amikor nem mindent tartottam be, de annál nagyobb lökést adott, amikor láttam, éreztem a változást és hallottam a dicsérő szavakat. Továbbra is az életem része maradt a citromos ital, a chia magos joghurt gyümölccsel, a zöldséges tallérok, a sült gomba és zöldségek túróval töltve. Csak hogy párat említsek. Sokat tanultam tőled, amit igyekszek a környezetemnek, a gyerekeimnek is átadni. Előttem van a hat éves lányom arca, amikor egymaga készítette az „egészséges vacsorát” magának vagy együtt készítettük a kedvenc kókuszzsírból készült csokis édességünket (most is van a hűtőben), vagy a nagyobbik fiam arca, amikor a kezembe adta a boltba a különböző ételek dobozait, hogy nézzem meg, mit tartalmaz. Természetesen nem minden étel (pl. a reggeli zöldturmixom) ízlik a gyermekeimnek, de célom, hogy megtaláljuk azokat az ételeket, amelyek energiát adnak mindegyikőnknek, egészségesek és ízlenek is. Sok még a teendőm e téren, de nagyon örülök, hogy megismertem ezt a módszert és egészségesebben élhetek, megszűntek az emésztési és a bőrproblémáim, és mindezek mellett még az újonnan vásárolt mérlegem is a lánykorom versenysúlyát mutatja lassan.

Kívánok Neked sok sikert új hivatásod során!

Szeretettel:

Gubicza Fruzsina

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Fruzsina is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

 

 

 

MERT IRIGYEID LESZNEK!

 

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás