Gábor

Testszerviz – nyereség

„Év elején éreztem, hogy kell valamit kezdeni a testemmel, mert nem minden úgy működött, ahogy szerettem volna. Kissé túlhajtottam és „lelaktam” ezt a szerkezetet. Pedig tudom hogy rendesen karban kell tartani, ha azt akarom, hogy hosszú távon jól működjön. Így jöttem el egy tájékoztató beszélgetésre a Testszerviz két szakértőjéhez.

Már a kb. 1 órás beszélgetés végén rögtön eldöntöttem, hogy ez nekem kell. Belekezdtem. Két komoly segítség volt számomra: Az egyik, hogy a feleségem is elkezdte a programot pár nappal később, így vele együtt haladva sokkal könnyebb volt. A másik a Testszerviz tanácsadónk, Kovács Mara odaadó segítsége. Mindig tudta, hogy milyen választ adjon a kérdéseinkre, a megfelelő referenciákat megmutatva. És arról nem is beszélve, hogy micsoda finom recepteket is átadott nekünk!

És a napokban zártam a 3 három hónapos programot. Maximálisan elégedett vagyok! Nem a fogyás volt az elsődleges célom, de kerek 10 kg-al vagyok karcsúbb. És nem hiányzik ez a plusz súly, amit nem kell már cipelnem!

Teljesen sikerült úgy átállni erre az étkezési formára, hogy élvezzük, amit eszünk, nem hiányzik az, amit el kellett hagynunk és elmondhatjuk, hogy napi rutinná vált a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálék bevitele. Az életmód váltást is sikerült – néhány zűrös nap kivételével –végrehajtani.

Elégedettségem oka többek között, hogy minden testi problémám – vérnyomás, pulzus, fáradtságérzet, stb. elmúlt hetek alatt. És azóta is minden téren rend van a testemben.


 

Meggyőződésem, hogy meg is fogjuk tartani a megszerzett tudást és a kialakult egyensúlyt, mert ezzel tudom biztosítani azt, ami minden ember vágya: Hosszú távon, idős korban is megfelelően működő szervezet, hogy segítsen bennünket a teljes értékű, egészséges, testi problémáktól mentes élethez.

 

Makó Gábor

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás