Györgyi

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!


 

Dátum: 2017.06.22

Egy pár éve kezdődött, szinte észrevétlenül. Ülőmunka, sok felelősség, túlórák, stressz.

Egyre kevesebb idő jut elmenni sportolni, vagy aktív programokat tervezni, néha már az is elég, ha a négy fal között kicsit megpihenhet az ember. Minden évben csak 1-1,5 kg ragadt rám, amiről azt gondoltam, hogy „Á, ezt hipp-hopp leadom”. De az évek teltek, és egyszer csak azt vettem észre, hogy elértem egy olyan súlyt, amire sosem gondoltam volna.

Utána persze jöttek a nagy elhatározások, meg a diéták egymás után, de persze nem lett jobb, beindult a jojó effektus, néha csak többet ártott, mint használt, sok csalódottságot és frusztrációt okozva.

És ekkor jött Nóri és a Testszerviz, pont a legjobb időben, mert a kétségbeesést még tetézte egy esküvőszervezés is. Az elején persze szkeptikus voltam, magabiztosan állítottam, hogy én igenis jól étkezem, egészséges dolgokat vásárolok. Persze néha becsúszik ez-az, dehát az a legjobbakkal is megesik, nehogy már ennyi ne férjen bele! Ráadásul. aki túl van már egy pár eredménytelen diétán, és rossz tapasztalaton, nehezen bízik meg egy újabb világmegváltó ötletben. Pláne, ha ez még pénzbe is kerül, gondolván minek fizetnénk ilyen dolgokért, mikor az interneten úgyis minden elérhető ingyen. De a motiváció ez esetben magasabb volt, mint az ellenérzések, ezért belevágtam, és bizony nem mondom, hogy könnyű volt, de valami fantasztikus dolog történt. Nóri kitartó, lelkiismeretes munkával, rengeteg információval és odaadással kihozta belőlem a maximumot.

Kiderült, hogy valóban sok dolgot tudtam addig is, de volt rengeteg olyan hiányosságom, amik miatt nem tudtam hosszabb távon eredményeket elérni. Megértette velem, hogyan működik a szervezetem, mikor mit miért kívánok, miket kell mindenképp beillesztenem az étrendembe, és mi az, amit kerülnöm kell, hogyan nézzen ki egy napom. Figyelte az étkezési naplómat és beállítottuk a tökéletes étrendemet személyre szabottan. Mindig nagyon érzékenyen reagált a személyes igényeimre, preferenciáimra, és jól kiszúrta és kezelte azokat a pillanatokat, amikor kicsit alább hagyott a motivációm és szükségem volt egy kis extra támogatásra. Persze ez néha nem volt egyszerű :)

Amikor elkezdtem a programot, a 3 hónap szinte beláthatatlanul hosszúnak tűnt. Olyan dolgok is hirtelen hiányozni kezdtek, amikre nem is gondoltam volna előtte. Egymást érték a családi események, rendezvények és baráti összeröffenések, ahol hatalmas volt a kísértés.

De Nóri segített felállítani néhány alapszabályt, és segített tippekkel, hogyan vészeljem át ezeket, és megértette velem, miért olyan nagyon fontos, hogy kitartsak.

Utólag azt gondolom, hogy kellett a 3 hónap, az első nagyjából azzal telt, hogy küzdjek magammal és írjam a képzeletbeli listámat, hogy mit fogok enni, amikor vége ennek az egésznek :) A második hónapban végre sikerült ezt elengedni és elindultam a tanulás útján, a harmadik hónap pedig arra kellett, hogy mindent begyakoroljak és rutinná váljon.

Az idő gyorsan elszaladt, szinte meglepődtem, amikor vége lett a programnak. Az eredmények pedig magukért beszéltek, 7 Kg-ot fogytam ez alatt a 3 hónap alatt (jojo nélkül),

(8cm ment le a köldökömnél és 4-4 cm a combomból). Beállt az étkezésem, már rosszul érzem magam, ha nem iszom meg a reggeli turmixomat és nincs meg reggelire a tojás.

Magabiztos vagyok, tudom, hogy tényleg nem baj, ha néha becsúszik ez-az, mert tudom, hogy utána hogyan tehetem jóvá. És ami a praktikus részét illeti, ez egy fenntartható életforma, nem kell főzőcskézni, hozzávalókért különböző bioboltokba rohangálni, a legközelebbi szupermarket/piac minden igényt kiszolgál, nem megy el értékes idő/energia a logisztikára. És ami az anyagi oldalát illeti, szerintem ezalatt az idő alatt megspóroltam a diéta árát a csokikán és az egyéb teljesen felesleges ételeken.

Ha ezekre képesek vagyunk költeni, akkor miért ne költenénk inkább helyettük az egészségünkre!? Nyilván utólag nagyon okos lettem! :)

Szeretnék hálás köszönetet mondani Nórinak, aki a védőangyalomként elkísért engem ezen az úton és előásta belőlem a motivációt és az akaraterőt!!! Néha nem voltam könnyű eset, de Ő végig derekasan állta a sarat! :)

GYÖRGYI


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Györgyi is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

 

 

 

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás