J. Melinda

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!



Történetem a Testszerviz programról

Amikor először találkoztam Katával, még nem hallottam a Testszerviz programról.

Katával azért találkoztunk, hogy beszéljünk az edzéseimről, ahova ő szeretett volna a programból ügyfeleket küldeni. Elmesélte miről szól a program, mit nyújt az ügyfél számára és milyen pozitív változások történnek akkor, ha elvégzik a programot.

Néhány nap gondolkodás után feltettem magamnak is a kérdéseket, amik a hirdetésben állnak és rájöttem, hogy a rendszeres mozgás kevés számomra már ahhoz, hogy a testem alakuljon, formálódjon.

Hiába volt heti 10 órám és zumba oktatóként a mozgás a mindennapjaim része, a hasamról a felesleges centik, kilók nem akartak eltűnni, rosszul aludtam éjszakánként, nem volt annyi energiám és rendszertelenül táplálkoztam.

Katával megbeszéltem, hogy megcsinálom a programot, magam miatt, a vendégeim miatt, hogy pluszt és többet tudjak nekik adni, hiszen az óráimat végig kell nekem is dolgoznom. A kezdetekben féltem, hogy fogom bírni a kialakított táplálkozás mellett a napi egymás utáni 4 órát, de Kata mellettem volt tanácsokat adott és biztatott. Segített megtalálni számomra a legmegfelelőbb táplálékokat. Már egy hét után jól aludtam és két hét elteltével az energiám is több lett. Kezdetekben annyira nem, de a program felétől szépen kezdtek a centik és a kilók is leolvadni rólam és mindezt diéta és koplalás nélkül egészségesen.

A kitűzött cél 5kg volt, végül a programot -10 kg-val zártam és 15 cm ment le a derekamról és 10 cm a csípőmről.

Gazdagabb lettem a tudással a testem működéséről és az egészséges táplálkozást is megtanultam, ami egy életen át velem marad. Több energiám lett és kiegyensúlyozottabb lettem.

A tudásom tovább fejlesztése és a program hitelessége miatt is döntöttem úgy, hogy konzultánsként a Testszerviz munkatársaként szeretnék a jövőben dolgozni én is.

2018.03.05

J. Melinda

Tatabánya

 

 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Melinda is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás