K.F.Rózsa

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!


 

Mit adott nekem a Testszerviz?
Annát már korábbról ismertem és tudtam, hogy Testszervizzel foglalkozik.
Régóta foglalkoztat, hogy életmódot váltok.
Sok cikket, tanácsot, weboldalakat olvasgattam ezzel kapcsolatban. De igazából én nem fogyni szerettem volna, hanem hízni és egészségesen.
Ezért kerestem meg Annát, hogy tud-e nekem ebben segíteni.
A rekeszizomsérv miatt gasztrokópiára járok rendszeresen, és az orvosom azt mondta, mindent ehetek, én mégis úgy éreztem, hogy életmódot kell, hogy váltsak.
Már a program felénél éreztem a változást.
Jobb lett az alvásom, energia szintem is nagyon sokat javult. Nem érzem magam fáradtnak, jobban tudok koncentrálni a feladataimra.
Mit is adott nekem a Testszerviz?
A konzultációk során (amelynek minden percét élveztem) megtanultam, hogy ha valami hiányt jelez a szervezetem, hogyan kezeljem, milyen tápanyagokból kell többet fogyasztanom.
Megtanultam e szerint összeállítani az étrendem.
Bár még nem értem el a célom, de tudom, hogy a programot folytatva el fogom tudni érni a kívánt súlyom, és az egészségem egyre jobb lesz.
Tudom azt, hogy ha bármikor elakadok, számíthatok Anna segítségére és támogatására.
Én nagyon örülök, hogy elkezdtem ezt a programot.
Szívből örülök, hogy közelebbről is meg tudtuk így egymást ismerni. 
Most így utólag bevallottam neki is, hogy voltak fenntartásaim a programmal kapcsolatban, de nem bántam meg, hogy belevágtam. 
Én mindenkinek ajánlom Annát, mert egyszerű, és mégis nagyszerű, melegszívű, aki valóban személyre szabottan segít neked az életmód váltásban!
Köszönöm! ”

Kripnerné Felföldi Rózsa
2017.12.14.

RÓZSA


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Rózsa is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

 

 

 

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás