Krisztina.

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!


 

A héten kaptam ezt a csodás összefoglaló levelet Krisztától :-)

Ennél szebb ajándékot egyikőnk sem kívánhatott volna !

Kriszta Los Angeles-ben él és a kép is nagyon jól mutatja, hogy a szolgáltatás remekül működik online is !

A Testszervizzel először itt a Facebookon találkoztam. Jelentkeztem is! Talán februárban, de aztán meggondoltam magam és megpróbáltam önerőből lefogyni. A megpróbáltam szó, egyben tükrözi az eredményt is. 4 kilótól szabadultam meg. Ez aztán ott megállt, sőt kezdett visszakúszni. Egész életemben nem voltam olyan súlyos, mint augusztusban. Szörnyen éreztem magam. Egyre nagyobb ruhákat vásároltam és hitegettem magam a holnap kezdődik edzéssel és diétával. 9 óra időeltolódás van a lakhelyem és Magyarország között. Ezért azokat a Testszervizes reklámokat, amit a Töreki Tamás este felrakott a Facebookra, nálam minden reggel beköszönt. Azt mondtam: Nézd már! Mindig engem bombáz! Ez nekem szól! Akkor elhatároztam, hogy most azonnal Testszervizelni akarok! A távolság miatt csak Skypon voltam elérhető, de a Testszerviznek ez sem okozott problémát. Türelmetlenül vártam, hogy hívjanak és, hogy elkezdődjön. Amikor Széplábi Évi megkérdezte, hogy szeretem-e a zöldségeket, azt mondtam: én ezt nem fogom kibírni. De belevágtam és az első zöldségturmixom után rájöttem, nem is olyan borzalmas. Most már kifejezetten szeretem és várom a reggeli turmixot. Már az első hét után tapasztaltam súlybeli változást és egy hónap után már 5 kilónak intettem búcsút. Amikor Évi azt mondta, hogy olvadni fognak rólam a kilók, kicsit szkeptikus voltam. De igaza volt, szinte éreztem, hogy olvadnak. Most mínusz 14 kg-nál tartok. Még 2 kg-t szeretnék fogyni, hogy a komolyabb edzéseket újra elkezdhessem. 

Mit kaptam a testszerviztől? 

⁃ El nem fogyó energiát.

⁃ Megszűnt a migrénes fejfájásom, egyáltalán nem fájt a fejem 3 hónap alatt egyszer sem.

⁃ Teljesen megszűntek a menopauzás tüneteim.

⁃ Az XL-s ruhákat S-s méretűekre cseréltem. Most már bátran hordom a színeket és szűk ruhákat.

⁃ Igazi pihentető alvást!

⁃ Egészséget!

⁃ Önbizalmat!

⁃ Életkedvet!

⁃ Hatalmas tudást!

ÚJ EMBER LETTEM KÍVÜL IS ÉS BELÜL IS!!! Az életemben új korszak kezdődött! 

Köszönöm neked Testszerviz! Köszönöm neked Széplábi Éva! Köszönöm neked Töreki Tamás!
Csodálatos utazás volt veletek! A legklasszabb karácsonyi ajándék! 

KRISZTINA


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Krisztina is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

 

 

 

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás