M.Péter

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!


 

Most nyár végén 91 kg-ot nyomott a mérleg alattam. Ez, az állandó számítógépes munka, és hogy nem mozogtam már vérnyomás problémákat okozott, ráadásul nem voltam túl energikus. Az egyre gyakrabban rám törő fejfájások akár 2 napig is elhúzódtak. Egy szó, mint száz éreztem, hogy valami nincs rendben, már nem tudom úgy büntetlenül kizsákmányolni a testemet, ahogy ezt a húszas éveimben tettem. Úgy gondolom, hogy 34 évesen nem ez az ideális állapot.
Ekkor találkoztam a Testszerviz programmal. Nem mondom, az első 1-2 hét nem volt könnyű, de megérte. Viszonylag hamar lehetett a mérlegen, és a mérőszalagon is látni a
változást. Sőt, az első hónap után már az energia szintem is kezdett normalizálódni.
A program során a konzultánsom megtanított arra, hogy hogyan érdemes táplálkoznom. A segítségével és irányításával (mert azért valljuk be, ha valaki napi szinten figyeli, hogy mit csinálunk, akkor komolyabban vesszük a dolgot) eljutottam odáig, hogy elégedett voltam magammal. Meglepő, de nem kellett semmi elvont misztikus dolog, hogy több mint 10 kg-ot fogyjak.
A legjobb, hogy egy idő után az egyik életmód változás hozta a másikat: soha nem gondoltam volna, hogy saját akaratból elkezdek futni (ezt mindig is utáltam), főleg nem, hogy napi 7 km-t fogok teljesíteni, és csak azért, mert kívánom.
A 3 hónapi program alatt a magas vérnyomásom elmúlt, és a gyötrő fejfájások megszűntek, és karácsonyi időszak ellenére is tartósan 80 kg körül mozgok.
Az itt tanultak beépültek a mindennapjaimba, nem kell figyelmeztetnem magam, hogy mikor mit és hogyan kell csinálnom. Teljesen természetesen megy a dolog.
És megváltozott még egy valami: sokkal igényesebb lettem arra, hogy mit teszek magammal.
Próbálok figyelni arra, hogy ne zsigerelejem ki magamat, hogy jobban érezzem magamat a bőrömben.

Köszönöm a segítségeteket :)

PÉTER


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Péter is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

 

 

 

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás