Szabolcs

Testszerviz Összefoglaló


Szerettem volna valamilyen gyökeres változást az étrendemben, mert 176cm és 94 kg voltam. Ekkor jött szembe a Testszerviz. :) Felkeltette az érdeklődésemet az ingyenes konzultáció. Nagyon pozitív volt az első találkozás Tamással, majd Évivel.


 

Pizzaszakácsként dolgozom, napi szinten kellett ellenállnom a csábító illatoknak. Az első pár hétben, nagy volt a kísértés, volt egy-két holtpont is, de ellenálltam. Feszült voltam, cukor hiányom volt az elején. Szerencsére ez hamar elmúlt.

Hamar jött a pozitív változás, sokkal jobban éreztem magam. Több lett az erőm, energiám, de igazán nekem a mentális frissesség ami új és nagyon jó érzés volt. Meg persze a rengeteg pozitív visszajelzés és a „Hogyan csináltad?”

Reggeli zöldség turmix hamar a kedvencem lett, el se tudom képzelni, hogy ne azzal induljon a napom. Amióta almaecetes vizet iszom, kevésbé érzek szomjúságot.

Könnyebben tekerem a biciklit, 60 km letekerése után se akarok „meghalni”. :) A saját testsúlyos edzés is jobban megy, gyorsabban fejlődök. Kevesebb alvás eseten sem vagyok annyira fáradt, a délutáni alvások teljesen elmaradtak.

Környezetemben hallom: fáradt vagyok, nincs erőm, kedvem, stb. Jó érzés, hogy én nem éhezek, tudom mit mikor és mivel egyek és azonnal észreveszem ha rossz szénhidrát, cukor kerül a szervezetembe, jön az ásítás.

Nem fáj a térdem, a derekam, a hátam. Futni is elkezdtem.

 

KÖSZÖNÖM ÉVI, KÖSZÖNÖM TAMÁS, KÖSZÖNÖM TESTSZERVIZ!!!

Szabolcs

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Szabolcs is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket