Zsófi ;-)

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

Soha nem voltam vékony alkat, de volt már, hogy nagyobb fogyókúrába kezdtem, mert a normál alkatomnál több volt rajtam, mint szerettem volna.
Sikerült is lefogyni majdnem a kívánt súlyra, aztán született 3 gyermekem és mindegyikőjük után, kb 1 éves korukra 10 kilót híztam. Így lettem 100 kg, ami már nagyon nem tetszett és nagyon kényelmetlen volt.
Ekkor kerestem meg volt kollegámat, Töreki Tamást (látva az ő sikeres fogyását) és a segítségét kértem. A segítséget a párjától, Évitől kaptam meg és belekezdtünk, hogy átalakítsuk az életem.
Szerintem egész jól beépítettem az életembe az alapdolgokat (turmix, almaecetes víz, zöldség, stb). De bevallom, 3 kisgyerek mellett nem egyszerű, mert ők viszont esznek mindent, ami igencsak csábító. És azért volt, hogy bűnöztem, de így is lement 10 kg a 3 hónap alatt.
Már ettől meglett a sikerélmény, hogy folytassam (még 20 kg a cél) és érezhető változásokat tapasztaltam, tapasztalok magamon: könnyebben mozgok, hajolok le, nyugodtabb vagyok türelmesebb. Szerencsére semmilyen más tünetem nem volt, amin javítani kellett volna, csak a súlyom. De örülök, hogy idejében észbe kaptam és nem akkor mikor már minden mással küzdök.
A fogyás mellett szeretnék jó példát mutatni a gyerekeknek, valamennyire az ő étkezésüket is reformálom, sokszor maguktól kóstolják, amit én eszek.
Sajnos 2 dolog nem segített a fogyásban: mozogni nem nagyon jutok el és az alvásom is ramaty, a kisfiam 3,4x kel még éjjel és nincsenek meg az egészséges alvási fázisaim.
De! Így is 10 kg-t fogytam és ez egy csoda. 
Köszönöm Évinek, hogy támogatott és átadta azt a tudást, amitől már tudom, hogy tehetek jót a testemnek, mivel támogatom az egészséges úton. Ma már minden terméknek megnézem a hátulját a boltban és rakom is vissza a nagyrészét, mert elképedek, mik vannak benne.
Kicsit azért sajnálom, hogy már nem ehetek meg mindent, de taposom az utat és keresem az új ételeket, fogásokat, hisz ez csak szokás kérdése.

Jövő nyárra tudom, hogy 70 kg leszek (legalább) és küldöm majd a fotót Évinek!

Köszönöm:

Zsófi


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Zsófi is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket