Netti

Kedves Évi!

 

Az én történetem nem arról szól, hogy hogyan adtam le 10-20-30 kilót... Az én célom az életmódváltás volt. Kissé bizonytalanul vágtam bele a Testszerviz programba, mert ugyan jónak tűnt, amit írtak, hirdettek magukról, de ugye azért ez önmagában nem biztosíték arra, hogy csalódás nélkül megúszunk egy efféle befektetést. Évi biztosított engem már a legelején, hogy nem fogok csalódni, nagyon sok fontos ismerethez fogok jutni minden egyes alkalommal, amikor beszélünk, és ez mind szükséges ahhoz, hogy egészségesebb, tudatosabb életet éljek, ezzel segítve nem csak magam, de családom helyes (ebb) étkezését, életvitelét is. És valóban nem csalódtam!!! 

Vártam minden egyes kedd délutáni konzultációt, amikor is Évi fokozatosan egyre több és több információt juttatott el hozzám arról, hogy mi és miért jó a testemnek, az egészségemnek. Ez a fokozatosság nagyon jó volt számomra, mert így lépésről-lépésre tudtam az éppen aktuális témára, feladatra koncentrálni, ki tudtam próbálni, saját magamon tapasztalhattam, hogy amiről beszélgettünk a konzultánsi órán, az nálam hogy működik, működik-e egyáltalán. Többnyire utána is olvastam az elhangzottaknak, ezek az információk pedig, amiket találtam, alátámasztották az Évi által elmondottakat.

Ugyan az első számú cél valóban az életmódváltás volt, de azért nem bántam volna, ha a hasam körüli zsírpárnácskák (4-5 kilóról lehetett szó) szépen felszívódnának, és ez a vágyam is teljesült!  Kb. 4 kilót fogytam a Testszerviz program alatt Évi segítségével, ami nem tűnik ugyan soknak, de nekem éppen elég volt ahhoz, hogy jobban érezzem magam a bőrömben! A környezetem is észrevette a változást.

A Testszerviz programnak köszönhetően sokkal tudatosabb életet kezdtem élni. Ha bevásárolni megyek, mindig megnézem az összetevőjét annak, amit vásárolnék, és igyekszem olyanokat a kosaramba tenni, amik nem károsítják a szervezetünket.

A zöld turmix pedig.... na igen!!!  Minden nap iszom amióta belekezdtem a programba! Eleinte kicsit nehezebben csúszott le a lötty, de mára már kimondottan finom zöld (vagy éppen piros


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Netti is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás