CUKOR kontra KORONA

A cukorbetegség megduplázza a koronavírushoz köthető halálozás esélyét

A 24.hu hírportálon november 13-án, pénteken megjelent cikk egy fontos, életmóddal kapcsolatos hírt közölt.

Az MTI-től származó hír szerint a neves orvosi szaklap a Lancet csütörtökön közölte a legújabb tanulmányát, mely szerint: „nyilvánvalóvá vált, hogy közegészségügyi vészhelyzet alatt a cukorbeteg emberek sebezhetőbbek, legalább kétszeres eséllyel alakul ki náluk súlyos betegség, vagy halnak meg” miután megfertőződtek az új koronavírussal.

A cukorbeteg felnőttek száma a világon 2019-ben kiadott a becslések alapján 463 millió volt.

Egy ugyancsak tavaly kiadott hazai adat szerint ma Magyarországon közel 800 ezer diagnosztizált cukorbeteg él, és rajtuk kívül további 500 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla, vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen.

A fenti adatok miatt korunk legsúlyosabb és legfontosabb kihívása a helyes táplálkozás kialakítása, ami életmódváltás nélkül elképzelhetetlen.

Fontos, hogy ez nem csupán a túlsúlyosakat érinti, mivel inzulinrezisztenciában vagy 2-es típusú cukorbetegségben normál testalkatú, vagy akár kifejezetten sovány emberek is érintettek lehetnek.

Mára már bizonyítottnak tekinthető, hogy a krónikus gyulladással járó betegségek mögött a túl magas inzulinszint áll, ami a finomított szénhidrátokban bővelkedő étrend következménye.

Az életmódváltás az a minimum, amit meg kell tennünk a saját életünk védelme érdekében.

Válts velünk életmódot! 3.000 embernek már sikerült!

12 hét, 12 lecke, 12 egyszerű lépéssorozat, 48 recept, 3 letölthető kiskönyv, személyes konzultáció, állandó e-mailes kapcsolattartás, mozgás tanfolyam, folyamatos segítség, támogatás, Testszerviz életmódváltó technológia!

 

Csináld Magad Testszerviz Online Program,
hogy az életmódváltás mindenkinek elérhető legyen! 

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket