Ideális test

„A legelső kérdés soha sem az, hogy hogyan tudsz lefogyni.
Hanem az, hogy miért híztál meg valójában.”

Testszerviz

Az Ideális Test

Természetesen jól tudjuk, hogy ez mindenkinek mást jelent. Van, akinek nagy és erős izomzatot, és van, akinek karcsúságot vagy éppen telt testalkatot
jelent. Nem is szeretnénk senkit kibillenteni abból az elképzeléséből, amit számára a vonzó testalkat jelent. Egyszerűen csak egy más nézőpontból
közelítjük meg a kérdést. Mi egy Ideális Test?

Azon túl, hogy egy Ideális Test a küllemében megfelel az elképzelésnek fontos, hogy a funkcióit is ideálisan tudja végrehajtani. Az Ideális Test minden me-
gnyilvánulásában remek értéket, jó formát mutat. Súly, energia szint, hatékony működés, emésztés, feszes bőr, rugalmas izom. Egyszerűen a
kornak megfelelő legjobb fizikai állapot és közérzet, ami jellemzi.

Az Ideális Test gyorsan képes igazodni a környezet megváltozásához, illetve az akarathoz. A környezet megváltozása lehet egy munkahelyi körülmény me
gváltozása, amely korábban ülő munkával járt, most azonban sok mozgásra változott. Az akarat pedig egyszerűen az, hogy úgy találja, hogy három kilóval
könnyebben jobb lenne, és egyszerűen leadja.

Az Ideális Test természetesen egy állapot, ami általánosan is jellemezhető.

,,Ez a program A PROGRAM!

Ezt mindenkinek el kellene végeznie, hiszen elengedhetetlen,
hogy optimális állapotban legyen a testünk. Ne azzal töltsük az életünket,
hogy nem megfelelő ételek okozta hatásokat próbáljuk „átélni”
vagy próbálkozzunk a kezelésével.

Annak kéne az alap állapotnak lenni, hogy minden nap jól érezzük
magunkat a testünkben! Köszönöm a Testszerviznek ezt,
a (most már az életem részévé vált) programot!”

Az egészség tünetei

Az orvostudomány folyamatosan tájékoztat bennünket új és újabb betegség tünetekről, szindrómákról. Az amerikaiak ebben élen járnak. Naponta újabb
„felfedezéseket” tesznek és nagyon hangzatos, sokszor riasztónak tűnő elnevezésekkel látják ezeket a betegségeket. Egész kézikönyvek vannak, melyek
sorolják a betegségeket és a hozzájuk kapcsolható tüneteket.

Alvászavar, hiperaktivitás, csont és ízületi gyulladások különféle változatai, szervi elváltozások, kóros elhízás szindróma és még lehetne sorolni bőven.
A figyelmet a betegségekre irányítják, „segítenek”, hogy megtaláljuk a ránk jellemzőt és az internet világában saját magunkat tudjuk diagnosztizálni.

A Testszerviz működése során, több mint 800 elégedett ügyféllel rájöttünk, hogy mi az egészségre irányítjuk a figyelmet. Programunk segítségével
ügyfeleink egyre több egészséget teremtenek testükben és állításuk szerint a következő Ideális Test állapotok jelennek meg vagy térnek vissza
fokozatosan:

Egészség *szindrómák a tejesség igénye nélkül:

  • Lapos has szindróma
  • Rugalmas bőr szindróma
  • Fényes haj szindróma
  • Fájdalom-mentes menstruáció szindróma
  • Magas energia szint szindróma
  • Gyors gondolkodás szindróma
  • Hatékonyság szindróma
  • Belső nyugalom szindróma
  • Ideális testsúly szindróma
  • Pihentető alvás szindróma
  • Pihenten ébredés szindróma
  • Redőzetlen köröm szindróma
  • Nem fáj a fejem többet szindróma
  • Erős immunrendszer szindróma
  • Fájdalommentes mozgás szindróma
  • Kiváló emésztés szindróma
  • Hidratált bőr szindróma
  • Stressz-mentes test szindróma.
  • Jól működő epe szindróma
  • Éleslátás szindróma
  • Erős csontozat szindróma
  • Nincs sóvárgás szindróma
  • Jól esik a mozgás szindróma
  • Derékfájás nélküli reggel szindróma
  • Zsibbadás nélküli ébredés szindróma
  • Változókor boldogan szindróma
  • Tökéletes koleszterinszint szindróma
  • Egészséges szív és érrendszer szindróma
  • Horkolás mentesen szindróma
  • Puffadás mente étkezés szindróma
  • Egészséges ízületek szindróma
  • Gyulladások nélküli test szindróma
  • Tökéletes anyagcsere szindróma
  • Egészséges pajzsmirigy szindróma
  • Orvosi szindróma mentesen szindróma
  • Köszvény mentesen szindróma
  • Rákmentes élet szindróma

/ Az Egészség szindrómák azok a tünetek, melyek egy egészséges testre jellemzőek, és az ügyfeleink elértek./ *szindróma jelentése tünet-együttes Mi erre koncentrálunk és a siker nem marad el!

„A Testszerviz programon, megtanultam azt, hogyan táplálkozzak úgy, hogy a testem energiával telt legyen egész nap. Sokkal jobban érzem magam, nagyobb a munkabíró képességem és vidámabban élem az életem. Több energiám és időm marad a céljaim elérésére. Az alvásról és a testmozgásról tanultakat alkalmazva az életemben elértem, hogy reggel pihenten és vidáman ébredjek és egész nap fittnek érezzem magam.”

Az Ideális Test létrehozása

Célunk, hogy visszaállítsuk a test dinamikus egyensúlyi állapotát, amikor a test minden része külön-külön és együttesen is jól működik. A test tudja, hogy
hogyan működik a test.
Arra törekszik, hogy a legkisebb erőfeszítéssel a leghatékonyabban dolgozzon egy életen át. Minden olyan dolog, ami nem
optimális azért van, mert a testben elromlott valami, ezáltal nem képes a legjobb teljesítményre.

A Testszerviz program

A Testszerviz program professzionális Konzultánsai segítenek abban, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő használati útmutatót a saját testéhez.
Eszközöket, ajánlásokat adnak ügyfeleiknek, akik ezeket felhasználva tapasztalatokat szereznek. A gyors változások arra ösztönzik őket, hogy egyre gyor-
sabban haladjanak az Ideális Test felé vezető úton. Ehhez nem használunk semmilyen táplálék kiegészítőt, terméket, varázsszereket. Közös munka van!

A program eredménye egy olyan ember, aki ismeri a testét, képes azt megfelelően kezelni, ismeri a rá vonatkozó használati útmutatót,
begyakorolta és készség szinten használja az eszközeit, fenn tudja tartani könnyedén az elért remek fizikai állapotot segítség nélkül.

A Testszerviz szolgáltatói program a Testszerviz életminőség technológiáján alapul. Az elmúlt több mint egy évben eddig több mint 800 sikeres ügyfél bizo-
nyítja, hogy lehet jobbá tenni a test állapotát.

Megfigyeléseink és sok tanulás során rájöttünk arra, hogy mi az igazi oka a szervezet nem optimális működésének. Azt valljuk, hogy nem a felületi tüne-
teket kell kezelni, hanem a problémák mélyén lévő valódi okot. Ebben az esetben a tünetek is jelentősen csökkennek és a szervezet minden szinten
jobbá tehető.

Konzultánsaink készen állnak arra, hogy segítsenek Önnek! Ezzel az egyszerű, és épp ezért is működőképes technológiával az életét Ön teszi jobbá
saját magának!

A technológia alapelvei

  • A test optimális működése esetén az ember fizikai állapota kiváló kell, hogy legyen. A kor előre haladtával a szervezet ugyan öregszik, ugyanakkor nem szükségszerű, hogy ez túlsúllyal, stresszel, fáradékonysággal, panaszokkal, gyors romlással járjon.
  • Az ideálisan működő test energikus, súlya számára legmegfelelőbb, ki tudja magát pihenni és megfelelően szolgálja a személyt egész életében.
  • A testünk képes arra, hogy visszaállítsa a neki megfelelő állapotot és korrigálja saját magát.
  • Nem vagyunk egyformák, így a testünk sem az. Ezért mindenkinek személyre szabott programra van szüksége ahhoz, hogy elérje a számára megfelelő állapotot.
  • Minden az optimálistól eltérő testi tünet, a szervezet egyensúlyának felborulását jelzi. Ezeket megfelelően korrigálva ezt az egyensúlyt vissza lehet és kell is állítani!

Mi nem gyógyítunk! Mi abban segítünk, hogy az Ön fizikai állapota jobb legyen!

Egyéni képzés

A program a gyakorlatias megoldások mellett rengeteg információt ad, hogy Ön megérthesse, hogyan működik a test, mi az, ami jó neki, mi az, ami nem.
És nyilvánvaló, hogy tudás hiányában akarni sem lehet, vagy csak olyan mértékben, amit az állandó kisebb kudarcok is könnyen maguk alá
gyűrnek.
Ezért tartjuk fontosnak, hogy a Testszerviz programot végzők folyamatos képzésben is részesüljenek, amit a heti találkozók alkalmával a Konzultáns biztosít.

Ez annyit jelent, hogy minden találkozó alkalmával nem csak alkalmazni tanul meg valamit, de annak pontos miértjeit is megismeri.

Egyéni gyakorlat

Egyszerű gyakorlatokkal, kis lépésekben történő változtatásokkal érjük el, hogy az elkezdést követően gyorsan érezze a javulást. Természetesen a pro-
gram életmódváltozással jár, amit fokozatosan vezetünk be, ügyfelünk realitásának figyelembe vételével. Semmi önsanyargató kúra, semmilyen
csodaszer! Egy kis odafigyelés.
Amikor a testet támogatjuk és megfelelően kezeljük, a test gyorsan elindul a számára legjobb fizikai állapot felé.

Tudjuk, hogy ha gyors eredményeket tapasztal, egyre lelkesebben fogja követelni az utána következő lépéseket.

„Megérte? Hmm, ez pont olyan kérdés, hogy van-e értelme az életnek pl. láb nélkül. Igen, úgy is „élet”-nek nevezzük.

A kövér emberek is az „élet”-üket élik, de a bőröm alá nőtt plusz kilók nélkül minden könnyebb, nem is beszélve a lelkem kivirágzásáról. Ez pénzben nem kifejezhető.”

H.SZ. - 46 éves hölgy

Hívjon fel bennünket, írjon nekünk és tudjon meg többet saját magáról, a teste működéséről!

Egy 30 perces ingyenes konzultáció során olyan adatokat kaphat, melyek gyökeresen megváltoztatják a magáról alkotott elképzeléseit, megérti, hogy mit
és miért kell tenni a jobb életminőségért. Amennyiben távol lakik és nehézséget okoz a Budapestre való utazás, írjon nekünk és tájékoztatjuk online
igénybe vehető szolgáltatásunkról!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás