Bogi

"Mielőtt belevágtam a Testszervizbe kétségeim voltak a programmal kapcsolatban.


 

Ennek ellenére már rögtön a program kezdetén meglepő dolgokat tapasztaltam, ami óriási motivációt adott a továbbiakra! (Pl. a folyamatos puffadás elmúltával realizáltam, hogy miért nem volt olyan jó a közérzetem, valamint energikusabbá is váltam már a kezdetektől...) A legmeglepőbb dolog, amit már a program kezdetén éreztem, az az óriási megkönnyebbülés és lelki felszabadulás volt az eddigi folyamatos lelkiismeret furdalás miatt, amit az elfogyasztott ételek mennyisége (és jellege) okozott.

A program hozadékaként eddig 16 kilótól szabadultam meg, ezáltal sokkal könnyebben mozgok, nem fulladok ki, ami szintén nagy dolog, hogy végre kifejezetten jól esik a mozgás! Ez kelleni is fog, hiszen a súlyomból még egyszer ennyit szeretnék leadni! Ehhez - így a program végeztével - már a kezemben van a kulcs, csak idő kérdése, hogy milyen ütemben tudom majd elérni a célomat!

A súlyomtól függetlenül végre jól érzem magam a bőrömben és végre nem stressz a súlymérés, mert tudom hogyan tudok győzni a zsírtartalékaim felett.
Nagyon hálás vagyok Évának a beszélgetésekért és a bátorításért, valamint a könyvekért, amiket kölcsönadott (és felnyitotta a szemem), továbbá külön köszönöm, hogy egy "játszódobozzal" lehetőséget biztosított "kisgyerekes" konzultációkra :)

Köszönöm Éva, köszönöm Testszerviz!"

Bogi


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Bogi is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket