A kocsonya sztorija

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!

Miért pislog a miskolci kocsonya?

Tudtad-e, hogy a kocsonya egy olyan hagyományos étel, ami szinte minden európai nép konyhájában megtalálható. A kocsonya készítésének az első írott receptje Franciaországban maradt fenn 1395-ből.

Az első, magyar írásos emlék a kocsonyáról 1544-ből való.

A miskolci eredetű közmondások közül országosan ismertté vált a „pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka”.

Ennek eredete, hogy régen, amikor még a pincében tárolták a hűtést igénylő ételeket, a Miskolc főutcáján levő „Három Rózsa” vendéglőben, aminek épülete ma is látható, a homlokzatán a három rózsával, a vendégek kocsonyát rendeltek. A vendéglősné lement a pincébe a kocsonyáért, de a sötétben nem vette észre, hogy a kocsonyába még hűlés és megszilárdulás közben beleugrott, és a megszilárdult lében benne is ragadt egy béka.

Így a „békás kocsonya” is a vendégek elé került.

A tréfás történeten túl, a kocsonya akkor jó, ha a házisertésből „a fülétől a farkáig érő” alapanyagokból készült, azaz főtt benne köröm, csülök, fül. Ezek azok a „kevésbé nemes”, inkább porcos, csontos részek (fej, farok, bőrke, köröm), amiket zöldségekkel, fűszerekkel enyhén sós vízben legfeljebb 95 °C-on hosszan főznek.

A zselatin alapjául szolgáló kollagén a főzés közben kioldódik a beletett hozzávalókból.

A 6-8-10 órán át tartó főzés után a kész levet és belevalókat hűlni hagyják, a húsos részeket kicsontozzák, a levet ülepítik, a húsokat és más részeket tányérokba adagolják és rámerik a zsírtalanított, leszűrt, kollagénes levet.

Ezután az étel hideg helyen megszilárdul. A kocsonya hidegen tormával, mustárral fogyasztható.

Kocsonya készülhet sertéshús helyett borjúból, halból is.

Ismerd meg a konyhában használható ételösszetevőket, alapanyagokat, a zöldségektől, gyümölcsöktől kezdve a húsokig, tejtermékekig bezáróan, a

Kulcs a tápanyagokhoz című könyvemben részletesen olvashatsz!

Ez a könyv remek kiegészítése Az élet írta szakácskönyvnek, ahogy a remek receptek hozzávalóiról bőséges tudnivalóval szolgál a fent említett Kulcs könyv.

Az új, Kulcs a zsírégetéshez könyvem a Kulcs a tápanyagokhoz és a Kulcs az immunrendszerhez című könyvvel együtt most egyedülálló akcióban, szuper kedvezménnyel lehet a tied!

Olvasd magad egészségesre!

Kerüljön Testszerviz könyv a karácsonyfa alá! Tele vannak hasznos információkkal, életmódváltóknak bármelyik könyv jó választás!

A címkép a Wikipédia angol nyelvű “Mangalica” cikkéből származik, szerző: Joachim Kohler

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket