Tartós életmódváltás? Váljon szokássá az új életmód!

 

A Testszerviz saját ügyfelei és érdeklődők között végzett „házi” felmérése alapján az életmódváltástól való félelmek közül az első helyen a „nem lesz tartós” a változtatás utáni jobb állapot. A kilók vissza fognak jönni, nem alakul ki állandó szokás, vissza fogok esni a korábbi állapotba.

Azt is megkérdeztük, hogy mi lehet ennek a félelemnek az oka. A válasz nagyon egyszerű. Sok mindent kipróbáltak már és nem lett tartós az eredmény. Bogyók, csodaporok, varászszerek, diéták, és ezer más „megoldás”. Átmenetelig javul a helyzet, vannak eredmények, ugyanakkor a kúrák végén visszaesés jön, jojó effektus.

3.000 ügyfélnél szerzett tapasztalatunk alapján elmondhatjuk, hogy 2 alapvető dolog miatt tartós a Testszerviz életmódváltás.

1. A Testszerviz konzultáns ott van az ügyfél mellett 3 hónapon keresztül, míg kialakul és szokássá válik az új életmód.

2. Ügyfeleinket a program alatt képezzük, tanítjuk. Hogyan működik a test, hogyan hatnak és mit okoznak a tápanyagok a testben, hogyan működik a hormonrendszer, miért romlik el és hogyan lehet helyreállítani, mit kell tennünk, ha az immunrendszer működését helyre akarjuk állítani, mit okoz a stressz és hogyan menedzseljük és hosszan sorolhatnánk.

Pont olyan témákról adunk tudást, amit aztán Kulcs könyveinkben összegeztünk. Törődés, támogatás, tudás, megértés. Ezek a tartós életmódváltás az új szokások kialakulásának legfontosabb alappillérei.

A tudás most könnyen megszerezhető!

Csak kattints ide és vidd haza!

Ha jobban szereted kézbe fogni a könyveket, kattints ide!


 

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket