Sütőtökfűszeres sült répachips

TESTSZERVIZ KÖNYVAJÁNLATOK!

               

                                     KULCS A TESTHEZ                                          ÉLET ÍRTA SZAKÁCSKÖNYV


 

Nem csak sütőtök folyik mostanában a csapból, de az őt kísérő meleg, fahéjas fűszerkeverék is. Nincs is ezzel semmi baj, hisz idén még nem estem túlzásokba, majd ha kétnaponta posztolgatok fűszeres sütőtököt, na akkor lehetnek gondok, akkor majd ér szólni.
Azért kezdtem már elveszteni a mértéktartásomat, tegnap két nagy bögre sima sütőtökfűszeres kávét is ittam jó sok kókusztejjel, ma meg répasütéshez szottyant kedvem, és azonnal jött az ötlet, mi lenne ha … a történet innen már biztos ismerős.

Ez a fűszerkeverék pillanatok alatt kész, remekebb ajándékot el sem lehet képzelni Karácsonyra gasztroőrült barátoknak, főleg, ha jóminőségű, lehetőleg bio alapfűszereket veszünk – ezek sokkal intenzívebbek és gyakorlatilag kevesebb is kell belőlük. A hagyományos keverék általában csupán négy fűszerből áll, a kakaóport és a pici feketeborsot már én tettem hozzá, és azt mondom, bátraké a szerencse!

A sütőtökfűszert – pumpkin pie spice -, nem Amerika találta fel, ők csak kölcsönvették. Mert mi is ez valójában? Ha hozzáadunk egy kevés kurkumát és római köményt, máris egy alap currykeveréket kapunk. Ha csak római köményt teszünk hozzá és picit emelünk a fahéjmennyiségen, máris garam masalánk lesz. Ha szárított zöldfűszereket adunk mellé, perzsa fűszer. Na? Soroljam még?? :)
Lesz még sütőtökfűszer idén a blogon, készítsetek előre, hogy egész ősszel és télen kéznél legyen

Sütőtökfűszeres sült répachips

  • 400 g (bio) sárgarépa (tisztítva mérve)
  • 100 g fehérrépa (tisztítva mérve)
  • 1 ek extra szűz olívaolaj
  • 1,5 tk sütőtök fűszerkeverék
  • ½ tk só
  • kevés chilipehely / füstölt paprikapor (ízlés szerint!)

A sütőtök fűszerkeverékhez (Pumpkin Pie Spice)

  • 3 tk őrölt fahéj
  • 2 tk őrölt gyömbér
  • ½ tk őrölt szerecsendió
  • ½ tk őrölt szegfűbors (vagy szegfűszeg)
  • ½ tk nyers kakaópor
  • 3 tekerés feketebors (mozsárban porrá törve)

1. A sütőt alsó-felső állásban előmelegítem 180 °C-ra. Egy tepsit kibélelek sütőpapírral.
2. A répát meghámozom és V-gyaluval kb. 4 mm vastag, ferde szeleteket vágok. (Ferdén vágva nagyobb szeleteket kapunk. Vékonyabbra szelve ropogósabb lesz a chips.)
3. A répát egy nagy keverőtálba teszem és alákeverem az olajat és a fűszereket. Ezt érdemes egy kisebb tálkában elkeverni, könnyebb lesz eloszlatni a zöldségen. A csípős paprikát mindenki ízlése szerint adagolja, természetesen el is lehet hagyni.
4. A zöldséget szétterítem a tepsin, lehetőleg ne nagyon fedjék egymást a szeletek. Betolom a sütőbe és kb. 15 percig sütöm, majd felveszem a hőfokot 200 fokra és további 10 percig sütöm. A végén 2 percre a grillt is rá lehet kapcsolni, akinek van ilyen funkciója, ettől ropogósabb lesz.
Kiveszem és hűlni hagyom. Forrás: http://dallacucina.hu/

JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNUNK!

Egyéb nasi receptek ITT találhatóak!


 

Hogyan tudnád TE is a tudatos életmódot könnyedén beilleszteni az életedbe?

Ideális testalkat mellett, koplalás nélkül jókat, és bőségesen enni?

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT 

SEMMI ESÉLYE A FELESLEGES KILÓKNAK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket