Csak ezt az egy döntést kellet meghoznom!

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE! 

     


 

"A gyógyulás útján 2015. áprilisában az endokrinológus kilátásba helyezett nálam egy pajzsmirigy műtétet, mivel a jobb oldalon egy 5 cm-es, bal oldalon pedig egy 4cm átmérőjű gyulladt göböt mutatott az ultrahang.

Nagyon elkeseredtem, mert azt mondta az orvos, hogy semmilyen más mód nincs ennek a helyreállítására. 
Ebbe azért nem nyugodtam bele.

Sokat kérdezősködtem, kutattam a neten, így találtam a Testszervizre. Már az első alkalommal kiderült számomra, hogy nem a levegőbe beszélnek. Féltem, hogy ez is csak egy csodákat ígérgető fogyiklub lesz. Itt azt ígérték, hogy egészségesre zabálhatom magam. 

Május végén elhatároztam, hogy belevágok. Csak ezt az egy döntést kellett meghoznom, onnan rábíztam magam a rendszerre és a támogatókra.

Közülük Lovro Betty lett a konzulensem, akinek nagyon örültem, mert amellett, hogy szimpatikus volt, hasonló gondokkal küzdött a saját életében. Így ahogyan haladtam a programommal - az ő útmutatásai alapján-, mikor elakadtam, vagy kérdésem volt, tőle teljesen hiteles volt a válasz, mert azt éreztem, hogy ő is végigjárta ezt az utat. Mindamellett magas tárgyi tudásra tett szert, amit mindig kész volt megosztani velem. Terveztūnk, számoltunk, informált, beosztottuk az időt, mikor mit egyek.

Én csodálkoztam a legjobban, hogy egyszerű volt, nem szenvedtem, nem éheztem, több lett az energiám, jobban aludtam és mostanra leadtam 10 kg súlyfelesleget. 

Augusztus elején mentem vissza ultrahanggal megnézetni a pajzsmirigyemet. Mindkét oldalon 2-2 cm-re zsugorodtak a göbjeim. Nem kell műteni! Azt mondták, nem tudják mit csinálok, de azt folytassam tovább.



Kimondhatatlanul boldog vagyok és hálás Bettynek és az egész rendszernek, hogy ilyen kitartóan mellettem állnak végig ezen az úton. És még nincs vége.
Köszönöm!"

Törő Bözse

 

Hasonló eredményekért töltsd ki a tesztünket ITT!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket