A sportfogadás mindig megtöbbszörözi az élményt

Tippelni és a győztes kimenetelért szorítani még azoknak is remek móka, akik az adott sportesemény iránt különösebben nem érdeklődnek. Ugyan az emberiség már hosszú évezredek óta köt fogadásokat egymás között, azonban a hivatalos sportfogadás csupán az elmúlt 100 évben lendült fel elképesztő mértékben. Miért tartogathat annyi élményt még egy jelképes összeggel megjátszott szelvény is? Mutatjuk!

A sportfogadás kezdeti évei

A 20. század elején a lovizás, azaz a lóversenyekre történő fogadás hatalmas népszerűségnek örvendett Angliában és Európa többi részén is. Ekkoriban TV híján még nem a képernyők előtt, hanem a helyszínen, azaz a versenypálya lelátójáról követték nyomon az érdeklődők az eseményeket. Voltak, akiket kizárólag a lóverseny iránti szenvedély motivált, és voltak, akiket csakis a fogadással járó profitszerzés vezérelt. Azonban a legtöbben a kettőt egyszerre szerették!

Az 1920-as évek környékén már sportfogadó irodák nyitották meg kapuikat, ahol bárki hivatalosan fogadhatott. Ennek köszönhetően többé nem voltak kétes, szürke zónás fogadások, így sokkal többen próbálták ki ezt a szórakozási lehetőséget.

Azóta pedig a többi már történelem. A mai sportfogadás világa szinte össze sem hasonlítható a múlt századbeli formájával, hiszen napjainkban már a telefonunkról bárhonnan és bármikor fogadhatunk a focimeccsektől kezdve a lóversenyeken át egészen az e-sport mérkőzésekig. Ma már számos felhasználóbarát és sokszínű sportfogadási lehetőséget kínáló weboldal várja a játékosokat.

Miért tesz annyit hozzá a sportfogadás az élményhez?

Többszörösére növeli az élvezeti faktort

Már egy jelképes összeggel történő fogadás is hatalmas izgalmakat csempészhet a mérkőzés követésébe. Ilyenkor egyáltalán nem a tét számít, csupán az, hogy végig van miért szorítani. Akár kedvenc csapatunkra is fogadhatunk, így győzelem esetén kétszer akkora örömet élhetünk át, és hatalmas bulit tarthatunk a minden téren győztes meccs után.

Szurkolás közben pedig feledhetetlen élményekkel gazdagodhatunk. Például az utolsó percben bejött fogadás élményét nagyon nehéz felülmúlni, éppen emiatt is játszanak annyian és kötnek fogadást a különböző sporteseményekre.

Minden fogadás tartogat újdonságot

Mivel nincs két ugyanolyan meccs, ezért két ugyanolyan fogadás sem létezik. Még ha kedvenc csapatunk vagy játékosunk győzelmet győzelemre is halmoz, a játék mindig számtalan újdonságot fog tartogatni. Ha pedig igazán izgalmas módon szeretnénk fogadni, akkor érdemes mindig az underdog-ra, azaz a fogadóirodák által esélytelenebbnek tartott félre tippelni.

TIPP: Ma már milliónyi fogadási lehetőség hever előttünk, így nem csak a jól megszokott hazai, döntetlen vagy vendég végkimenetelre fogadhatunk. Ma már a szögletek számára, a sárga- és piros lapok számára, illetve a gólok pontos számára és további eredményekre is pillanatok alatt tippelhetünk. Elég csak belegondolni, milyen különleges élmény, amikor a egyik csapat győzelme helyett a minél magasabb szögletszámnak szurkolunk, és szorítunk, hogy a labda valahogy túlguruljon a záróvonalon.

Barátokkal való programként is kiváló szórakozást jelent

Barátokkal közösen szurkolni az egyik legjobb élmény minden sportkedvelő ember számára. A hideg italok és a finom ételek fogyasztása pedig csak tetézi az emelkedett hangulatot, azonban a fogadás egészen az egekig tornássza azt. A sportfogadás közösségépítő szerepe pedig már a 20. század eleje óta kétségtelenül kimagasló, ezért legyen szó bármilyen sporteseményről is, a közös fogadás és szurkolás életre szóló barátságokat szülhet.

A játékosok számtalan izgalmas stratégiát kipróbálhatnak

A rutinos sportfogadók általában konkrét stratégiával vágnak bele a tippelésbe. Szerencsére az interneten rengeteg könnyű és összetett sportfogadási stratégia is található, aminek köszönhetően mindenki megtalálhatja a maga számítását. Vannak, akik egészen elképesztő matematikai képletekkel vezetik le egy-egy sportesemény várható kimenetelét, azonban garancia semmire nincs - épp ezért is olyan izgalmas a fogadások világa, hiszen bárki nyerhet.

Eleinte persze érdemesebb az egyszerűbb taktikákkal próbálkozni, aztán az idő haladtával egyre jobban mélyíteni a fogadásokkal kapcsolatos tudást. Célszerű kombinált fogadásokat is kötni, így ha a több megjátszott esemény közül például egy nem jön be, akkor is nyeremény üti a markunkat. Azonban az is egy tökéletes módszer lehet, ha mindig csak a szívünkre és a megérzésünkre hagyatkozunk!

2022-ben már pillanatok alatt kényelmesen fogadhatunk

Egy átlagos okostelefon már tökéletesen biztosítja az internetes fogadáshoz szükséges feltételeket. Sőt, telefonunkról akár online kaszinó játékokat is gördülékenyen játszhatunk, így a milliónyi koncepcióval váró nyerőgépekkel és a klasszikus kártyajátékokkal is próbára tehetjük szerencsénket. Az online sportfogadó irodákba és kaszinókba való regisztráció pedig csupán néhány percet vesz igénybe, így a lehetőség mindenki előtt adott az önfeledt kikapcsolódásra.

Milyen jövő elé néz a sportfogadás világa?

A sportfogadás - akárcsak a kaszinók világa - egyre inkább a virtuális térbe helyeződik át. Habár az internetes fogadás 2022-ben már korántsem számít újdonságnak, azonban a VR kaszinók és sportfogadó irodák még csak most kezdik bontogatni a szárnyaikat. Elképzelhető, hogy néhány éven belül már játékosok milliói fognak VR szemüvegben időt tölteni a virtuális fogadóirodákban, ahol a barátaikkal közösen játszhatnak és adhatnak fel szelvényeket. Utána pedig szintén közösen, akár egy virtuális házimozi teremben is végignézhetik a mérkőzéseket.

A sporteseményekre való fogadás remek kikapcsolódás azok számára, akik csak egy kicsit is érdeklődnek a sportok világa iránt. Közösségépítő programként is elsőrangú, és napjainkban már egy okostelefon segítségével bárhonnan, bármikor fogadhatunk. Akár a TV előtt, akár a stadionban szurkolunk, a fogadás mindig hozzá fogja tenni azt a kis extrát, ami miatt valóban felejhetetlen élményekben lehet részünk.

Blog

További bejegyzések

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

Okostelefonon és laptopon történő tudatos online kikapcsolódás illusztrációja

Digitális kikapcsolódás tudatosan: hogyan választ ma platformot a modern felhasználó?

A mai életmódban a kikapcsolódás már nem csak azt jelenti, hogy leülünk egy könyvvel vagy sétálunk egyet a friss levegőn. A pihenés része lett a digitális tér is: telefonon, tableten vagy laptopon keresünk rövid, könnyen elérhető, mégis élményszerű lehetőségeket arra, hogy kiszakadjunk a napi rutinból.

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

10+1 jel, hogy ideje életmódot váltani

A testünk és elménk nem hallgat örökké: jeleket küld, amikor valami nincs rendben. Amikor eljött a változás szükségessége!

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket