Andrea is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


A képen nem K.Andrea látható! Ez egy marketing célokra használható kép.

Kedves Kati!

Köszönettel tartozom, hogy megismerhettem a Testszerviz programot. Mit is adott nekem ez a program az eddig eltelt 6 hét alatt? Először is soha nem voltam megelégedve a testsúlyommal, soha nem sikerült szinte egy dekát sem fogynom, aztán ahogy teltek az évek egyre több kisebb-nagyobb egészségügyi problémám alakult ki. Ezek betetőzése volt, amikor kb. másfél évvel ezelőtt é 45 éves koromban ételintoleranciát állapítottak meg nálam. A 200 féle élelmiszerből, amire teszteltek kb. 60-70 félére intoleráns voltam.

Ősz végén találkoztam egy Facebook poszttal, ami a Testszerviz program ismertetése volt.

Katát már régóta ismertem, felhívtam elmondtam, hogy milyen problémáim vannak és a betegségem miatt nem mertem semmilyen folyókúrát kipróbálni. Lelkiismeretesen utána járt a betegségemnek és csak aztán vállalt el.

A program indulása óta 6 hét telt el és sok jó dologról tudok beszámolni. Úgy vettem észre, hogy sokkal energikusabb vagyok, jobb a közérzetem és nem mellesleg fogytam kb. 3,5 kg-ot. A hasam látványosan laposabb lett, ami természetesen centikben is mérhető. Az arcomról a májfoltok halványodni kezdtek. És ami számomra nagyon fontos a program megkezdése óta nem voltam éhes. Nem könnyű velem, mert elég válogatós vagyok, de azért sikerült megtalálnom a kedvenc ételeimet, bár a sárgarépát azóta sem szeretem!

Remélem, a program következő 6 hete is ilyen eredményes lesz!

2017.01.16

K. Andrea

Veszprém


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Andrea is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Blog

További bejegyzések

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Miért válassz elektromosan állítható ágyat?

Az alvás nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Az elektromosan állítható ágyak ebben nyújtanak egészsen különleges segítséget!

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

Egy személy laptopot és okostelefont használ egy világos szobában, szemléltetve a munka és a digitális hobbi közötti egyensúlyt.

Hogyan találjuk meg az egyensúlyt a munka és a digitális hobbi között?

Ma nem könnyű egyensúlyt találni a munka és a digitális hobbik között. A digitális tartalom a mindennapjaink nagy részét kitölti. 2025-ben már közel 6 milliárd ember netezik. Ez a világ népességének nagyjából 74%-a. Az ember a gép előtt dolgozik, és ott is pihen. Emiatt a határok elmosódnak. Munka után sokszor nehéz kilépni a digitális térből. Nehéz csak úgy élni az életet. Ezért olyan fontos az idő és a figyelem kontrollálása.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket