Belső tűzvonalunk

Hogyan véd a bőrünk, hogyan az emésztőrendszerünk?

Nem igazán gondolunk bele, hogy a bőrünkön kívül, még van egy olyan belső védekező rendszerünk is, aminek meg kellene védenie bennünket a betegségeket okozó fertőzésektől, illetve azoktól a káros anyagoktól, amik még a hasunk felől fenyegethet.

A többrétegű bőrünk sokféle káros hatástól megvéd bennünket. Rajta éppen úgy barátságos baktériumok élnek, mint a vastagbélben, és ezek a hasznos baktériumok megakadályozzák azt, hogy kórokozók telepedjenek meg a bőrünkön.

A bőrünk véd az erős napsugárzástól, ez a védelem annál erősebb, minél erősebb a napsugárzás ott, ahol az őseink éltek, és akiknek a génjeit örököltük.

Az északi tájakok élő, vagy onnan származó embereknek fehérebb és a napfényre is érzékenyebb a bőre.

Ezeket a példákat azért említettem meg, mert hasonló védelemmel kell rendelkeznünk az emésztőrendszerünkben is, csak más hatások ellen.

Az emésztőrendszerünket belülről nedves nyálkahártya alkotja, amin van egy nyákos réteg, ami szigetelőként védi a vékony- és vastagbél falát. A vastagbélben ebben a nyákos rétegben élnek a barátságos baktériumok is, már ha minden rendben van odabent.

Ez tehát az a védvonalunk, ami mögött egyetlen sejtrétegen keresztül szívódik fel a megemésztett ételből a vérkeringésbe érkező tápanyagok sokasága.

A vastagbél falát alkotó sejtekhez pedig hasznos zsírsavaknak és víznek kell érkeznie. Ezek a sejteknek ezek a zsírsavak jelentik az egészséget.

Belső védelmi vonalaink

Az emésztőrendszerünk első őrhelye a szánk, ahol alaposan meg kell rágni a bevett falatot, mielőtt lenyelnénk. Ez nem csak az emésztést segíti, hanem a nyállal alaposan összekeveredett falat már megkapta az első fertőtlenítő adagot is. Ugyanis a nyálunkban nem csak cukrokat emésztő enzimek vannak, hanem a kórokozók ellen hatásos anyagok is.

Így aki kapkodva eszik, az nem használja ezt a védekező fegyvert.

A második védekező őrtorony a gyomrunk, ha van elég gyomorsavunk. A gyomorsavról ebben a cikkben is olvashatsz!

Ha minden rendben van, akkor a gyomorba került falatok az erős gyomorsavval találják szemben magukat, ahol a pepszin nevű emésztőenzim segítségével megkezdődik a hosszú fehérjemolekulák feldarabolása, és ami nekünk most fontos, kipurcannak az oda bekerült kórokozók is.

Ha kevés a gyomorsav, akkor sajnos ezek a feladatok csak felületesen lesznek elvégezve, és se a kórokozók kiiktatása, se a fehérjék további emésztése nem lesz tökéletes.

Ennek további káros következményei lesznek, mert a vékonybél – a gyomor utáni első bélrész – nincs felkészülve a kórokozók tömeges inváziójára. Ezért lesz „gyomorrontásunk”, ilyen-olyan fertőzés miatti hasmenésünk. Természetesen az is előfordul, hogy fertőzött volt az étel, és túlságosan sok életerős kórokozó támadott meg minket a szánkon át.

Azért, hogy az immunrendszerünk minimalizálni tudja a hasunkon keresztül érkező támadások következményeit, egy nyirokcsomó hálózatot tart fenn a hasunkban.

Nem véletlen az sem, hogy ennek a külön védelmi vonalnak a részei az orr- és a garatmandulák is, ami főleg kisgyermekkorban oly gyakran begyullad. Ha ez túl gyakran előfordul, és a gyerek sokat lesz lázas beteg, akkor bizony sebészi gyakorlat ezeknek a „túlbuzgó” manduláknak a műtéti eltávolítása.

Ettől persze tovább lehet élni, de jó, ha tisztába lesznek a szülők, hogy ezzel megfosztják a gyermeküket egy immunrendszer-őrhelytől. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden mandulaműtét indokolatlan, csupán azt hangsúlyoznám ki, hogy nagyon indokolnak kell lennie ennek a sebészi beavatkozásnak.

Áteresztő vékonybél

Az imént már láttuk, hogy vékonybél belseje csupán egyetlen sejtsorból áll, amit egy vékony, de jó esetben állandó nyákréteg vesz körül. Ha ez a nyákréteg a túl sok fruktóz, túl sok cukor és glutén, vagy más megemésztetlen fehérje – jó tudni, hogy a glutén is fehérje – miatt elvékonyodik, mert a gyomorsavunk nem elég erős, akkor a vékonybél falának sejtjei között bár nagyon keskeny, de mégiscsak rések keletkeznek, amelyeken át a tápanyagokon kívül más káros anyag, kórokozó is bekerülhet a vérkeringésbe.

Mi ez a más? Például a gyomorsavat túlélő kórokozók, még nem megemésztett fehérjedarabok, mint például a glutén, vagy az emlősállatoktól származó húsokból és tejtermékekből származó „Neu5gc” nevű olyan fehérje vagy zsír, amihez cukor kapcsolódik. A „Neu5gc”-ről ebben a cikkben is olvashatsz!

Ezekre a kihívásokra mindre ugyanaz lesz a válasz az immunrendszerünk részéről: ellenanyag termelés, ami felbontja, illetve semlegesíti ezeket a vérbe került káros anyagokat, amit aztán a májunk  megszűr, és méregtelenít.

Így a sérült vékonybél fala és a gyenge gyomorsav miatt az immunrendszer túlműködése lép fel, aminek következtében tartós gyulladás alakulhat ki a szervezetünk szinte bármelyik részén, és beindul az autoimmun betegségekhez vezető kóros folyamat, ami hosszú hónapok vagy évek alatt ad majd olyan tüneteket, hogy a beteg orvoshoz fordul. De ekkor legtöbbször már csak enyhíteni lehet a fájdalmat és más tüneteket, és az is előfordulhat, hogy ekkor már visszafordíthatatlan károkat okozott a sokáig rejtve maradt betegség.

Mi a megoldás?

Először is menjünk el rendszeres kivizsgálásra az orvoshoz, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a szervezetünkben nincs folyamatos gyulladás. Nagyon fontos a korai kiderítés, amikor még nincsenek erős kísérőtünetek. Éljünk az orvosi kezeléssel!

Másodszor csökkentsük a stresszt, illetve növeljük a stressztűrő képességünket! Ezt megtehetjük azzal, hogy olvassunk a stresszel kapcsolatban. Erre ad nagyszerű lehetőséget a Kulcs a stresszhez és Kulcs a testhez című Testszerviz könyv!

Harmadszor, ha tudjuk, hogy gyanítható a gyulladás megléte, vagy egy ellenanyagteszt kimutatta, hogy milyen élelmiszer vált ki nálunk immunreakciót (ellenanyag termelést), akkor ne együk többé az érintett élelmiszert.

Célszerű ilyenkor belekezdeni a vékonybél regenerálásba azzal, hogy elhagyjuk a glutént, a tejet és tejtermékeket, csökkentjük a disznó- és marhahúst.

Helyettük meg kell barátkoznunk a halakkal. A halakban ugyanis nincs ez a bizonyos „Neu5gc” nevű fehérje vagy zsír, amihez cukor kapcsolódik.

Bármikor nagyszerű étel a halászlé vagy halpaprikás, sült hal!

Nagyon fontos, hogy ezzel együtt elkezdjük a halkollagén fogyasztását, ami elősegíti a vékonybél regenerációját is, a többi jótékony hatás mellett, mint a szebb bőr, erősebb körmök, szebb haj, jobban működő ízületek.

Mit lehet még tenni? Erősíteni kell a gyomorsavat, például almaecet rendszeres fogyasztásával, evés előtt, de még evés után is hatásos. Kb. 2 dl vízbe tegyünk 1 evőkanállal. Ha ez túl tömény lenne, akkor 1-2 teáskanál lehet a mérték.

Vitalissimo vékonybél egészséget támogató megoldások

Kattints ide, és rendeld meg a Testszerviz bio almaecetet!

Kattints ide, és rendeld meg a cukormentes Swedish Nutra folyékony halkollagént!

Kattints ide, és rendeld meg a gyulladáscsökkentő Myrobalan MeTor gyógynövény komplexet!

A Myrobalan termékek közül a vékonybél védelméhez kapcsolódóan ajánljuk még:

Kattints ide, tedd a kosaradba a LivR májvédő és regeneráló komplexet is!

 

Kattints ide, és tedd a kosaradba a Lympid nyirokrendszer- és vértisztító készítményt is!

Kattints ide, és tedd a kosaradba a PureWell béltisztító gyógynövény komplexet is!

Ezek a termékek együtt is alkalmazhatók az egészségünk támogatása érdekében!

Testszerviz Kulcs az immunrendszerhez könyv

Ebben a cikkben rövid betekintést tudtunk adni a vékonybél és az immunrendszer egészségét leginkább fenyegető veszélyekkel és azok okaival kapcsolatban.

Ne hagyd ki az immunrendszer működésével, beleértve a nyirokrendszerrel és a vékonybél egészségével, illetve a gyulladásokkal és az autoimmun betegségekkel kapcsolatos tudnivalókat részletes ismertető Kulcs az immunrendszerhez című könyvet!

Ez a könyv életmentő információkat ad át neked, hogy mit kell tenned a hatékony immunrendszer és egészséges bélrendszer érdekében.

Kattints ide, és rendeld meg a Kulcs az immunrendszerhez című könyvet is!

További Kulcs könyvek

Kattints ide, és rendeld meg a Kulcs a stresszhez című könyvet is!

Kattints ide, és rendeld meg a Kulcs a testhez című könyvet is!

Ha 30% kedvezménnyel szeretnéd megrendelni mind a három Kulcs könyvet, akkor ide kattints!

Ez utóbbi esetben a három kiválasztandó könyvet a képernyő jobb oldalán található menü segítségével tudod kiválasztani:
1. választott könyv”, „2. választott könyv”, „3. választott könyv”.

Ha segítséget szeretnél kapni a megrendelésed összeállításában
hívd fel a +36 30 737 4359 telefonszámot!

Blog

További bejegyzések

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Miért válassz elektromosan állítható ágyat?

Az alvás nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Az elektromosan állítható ágyak ebben nyújtanak egészsen különleges segítséget!

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

Egy személy laptopot és okostelefont használ egy világos szobában, szemléltetve a munka és a digitális hobbi közötti egyensúlyt.

Hogyan találjuk meg az egyensúlyt a munka és a digitális hobbi között?

Ma nem könnyű egyensúlyt találni a munka és a digitális hobbik között. A digitális tartalom a mindennapjaink nagy részét kitölti. 2025-ben már közel 6 milliárd ember netezik. Ez a világ népességének nagyjából 74%-a. Az ember a gép előtt dolgozik, és ott is pihen. Emiatt a határok elmosódnak. Munka után sokszor nehéz kilépni a digitális térből. Nehéz csak úgy élni az életet. Ezért olyan fontos az idő és a figyelem kontrollálása.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket