Hogyan fogyjunk le fenékről?

Vége a nyárnak, és ezzel együtt a trikók és bő szoknyák viselésének időszakának is. Helyettük elő kell venni a szekrényből a nadrágokat, de azok már nem biztos, hogy olyan tökéletesen illenek ránk.

Ön is azok közé tartozik, akiknek elég ránézniük a csokoládéra és már ettől is nagyobb lesz a fenekük? Akkor Önnek is biztosan jól jönnek majd a tippjeink, amelyeknek köszönhetően a feneke újra olyan szexi lesz, mint valaha.

A fotó forrása: Dean Drobot / Shutterstock.com

Amikor a fenék a problémás terület

Mindannyiunknak más-más testrészével van problémája. Van, akit a pocak, mást a vastag combok zavarnak, míg sok embernek a feneke méretével van a legtöbb gondja. Amellett, hogy nem tudja magára ölteni a kedvenc nadrágját, még csúnyának is érezheti magát. Emiatt azonban nem kell feltétlenül szomorkodnia, mert ha fel tudja  felgyorsítani az anyagcseréjét, olyan feneke lesz, amely ugyanúgy vonzza a járókelők tekintetét, mint korábban. Hogyan érhetem ezt el?

Mindennek az alapja az egészséges táplálkozási szokások

Mi tagadás, az életünk tele van stresszel, állandóan lemaradásban vagyunk, és még arra sincs időnk, hogy rendesen betartsuk a napi étkezések idejét. Arról, hogy hetente legalább kétszer-háromszor elmegyünk az edzőterembe vagy az uszodába csak álmodozhatunk. Nem csoda, hogy a zsír lerakódik a problémás helyeken. Mit tehetek? Próbáljon meg egészségesebben élni, és azt kezdje az étrendjével.

  • Csökkentse az egészségtelen zsírok és a cukorral ízesített élelmiszerek fogyasztását.
  • Kerülje a gyorsételeket, a zsírban sült ételeket és a cukrot.
  • Étkezzen rendszeresen, ideális esetben naponta ötször és fogyasszon kisebb adagokat.
  • Az étrend alapját főként a jó minőségű fehérjék képezzék.
  • Iktasson be az étrendjébe sok friss gyümölcsöt és zöldséget, magvakat és dióféléket, teljes kiőrlésű kenyeret és tésztát.
  • Tartsa be az ivási rendet.

Tippünk: Elege van már abból, hogy állandóan a fehérjében gazdag ételekkel foglalkozzon? Próbálja ki inkább a fehérje diétát.

A fotó forrása: puhhha / Shutterstock.com

Mozgás nélkül azonban nem fog működni

Azon kívül, hogy elkezd figyelni az étrendjére, a mozgás is rendkívül fontos. Ehhez nem kell azonnal edzőterembe járnia vagy maratoni távokat lefutnia. Menjen el minden nap egy gyors sétára, és hetente kétszer-háromszor szakítson időt a testmozgásra. A farizmokat és a combizmokat kiválóan erősíti a korcsolyázás.

Tudja, hogy a fenék formálását elsősorban a következő gyakorlatok segítik elő:

  • guggolások, amelyeket ha helyesen végrehajt, szépen formázzák a feneket. Álljon a sarkára, kezeit helyezze a feje mögé, a lábát pedig derékszögben hajlítsa be. Ügyeljen arra, hogy a háta egyenes legyen, és a térdei ne nyúljanak túl a lábujjain guggolás közben;
  • lábnyújtás hátra
  • lábnyújtás oldalra
  • lábnyújtás hátra, amely még hatásosabb láberősítő gumi használatával;
  • A jól ismert híd - feküdjön a hátára az edzőszőnyegen, hajlítsa be a lábait és a fenekét és a medencecsontot emelje felfelé.

Ha csoportban, emberek között szeretne edzeni, jelentkezzen fittnessz gyakorlatokra. Itt tökéletesen megizzasztják és megmozgatják a testrészeit.

Támogatott cikk

Blog

További bejegyzések

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Miért válassz elektromosan állítható ágyat?

Az alvás nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Az elektromosan állítható ágyak ebben nyújtanak egészsen különleges segítséget!

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

Egy személy laptopot és okostelefont használ egy világos szobában, szemléltetve a munka és a digitális hobbi közötti egyensúlyt.

Hogyan találjuk meg az egyensúlyt a munka és a digitális hobbi között?

Ma nem könnyű egyensúlyt találni a munka és a digitális hobbik között. A digitális tartalom a mindennapjaink nagy részét kitölti. 2025-ben már közel 6 milliárd ember netezik. Ez a világ népességének nagyjából 74%-a. Az ember a gép előtt dolgozik, és ott is pihen. Emiatt a határok elmosódnak. Munka után sokszor nehéz kilépni a digitális térből. Nehéz csak úgy élni az életet. Ezért olyan fontos az idő és a figyelem kontrollálása.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket