Ideális Test! Hogyan határozzuk meg?

„A legelső kérdés soha sem az, hogy hogyan tudsz lefogyni.
Hanem az, hogy miért híztál meg valójában.”

Testszerviz


 

Az Ideális Test

Természetesen jól tudjuk, hogy ez mindenkinek mást jelent. Van, akinek nagy és erős izomzatot, és van, akinek karcsúságot vagy éppen telt testalkatot
jelent. Nem is szeretnénk senkit kibillenteni abból az elképzeléséből, amit számára a vonzó testalkat jelent. Egyszerűen csak egy más nézőpontból
közelítjük meg a kérdést. Mi egy Ideális Test?

Azon túl, hogy egy Ideális Test a küllemében megfelel az elképzelésnek fontos, hogy a funkcióit is ideálisan tudja végrehajtani. Az Ideális Test minden me-
gnyilvánulásában remek értéket, jó formát mutat. Súly, energia szint, hatékony működés, emésztés, feszes bőr, rugalmas izom. Egyszerűen a
kornak megfelelő legjobb fizikai állapot és közérzet, ami jellemzi.

Az Ideális Test gyorsan képes igazodni a környezet megváltozásához, illetve az akarathoz. A környezet megváltozása lehet egy munkahelyi körülmény me
gváltozása, amely korábban ülő munkával járt, most azonban sok mozgásra változott. Az akarat pedig egyszerűen az, hogy úgy találja, hogy három kilóval
könnyebben jobb lenne, és egyszerűen leadja.


 

Az Ideális Test természetesen egy állapot, ami általánosan is jellemezhető.

A TELJES CIKKET ITT OLVASHATOD EL!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket