Interjú Godó Krisztával

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKER BEJEGYZÉSRE!          


Testszerviz közlemény: A képen nem Godó Kriszta szerepel.

 

Milyen célokkal vágtál bele a Testszerviz Programba?

Elsősorban a fogyásért, ez a férjemmel közös célunk volt. Emellett olyan kisebb testi problémák miatt is (hajhullás, derékfájás, lábfájás, repedezett bőr, …), amikről tudjuk, hogy nem normálisak, mégis tűrjük, hogy ott vannak…

Mennyire volt könnyű gyakorlatba ültetned a javaslatokat, illetve voltak-e nehézségeid az új szokások bevezetésével?

A nehézségeket próbáltam úgy leküzdeni, hogy a fokozatosság elvét alkalmaztam. Mielőtt elkezdtük a Testszervizt, próbáltam önállóan változtatásokat bevezetni, ehhez vettem különböző - jónak gondolt - élelmiszereket. Ezeket például, hogy ne kelljen kidobni őket, szép fokozatosan hagytam el.

A második naptól csatlakozott hozzám a programban a férjem, s hogy együtt csináltuk, ez nagy segítség és könnyebbség volt nekem.

A családod támogató volt a program során?

A férjem mindenképpen és szerintem a gyerekek is, akik egyébként 10, 5 és másfél évesek. Amieléjük lett téve, mindig gond nélkül megették. A sok jót pedig, amit tőlünk látnak példaként az étkezésben, elkezdték ők is alkalmazni.

Miben tapasztaltál javulást, milyen eredményeket értél el ezzel az új életmóddal?

Nálam mínusz 13 kg, emellett nem hullik a hajam, a lábam pedig, ami visszeres, sokkal ritkábban fáj, vagy szeinte nem is.

A férjem 22 kg-ot fogyott. Elhagyta a gyomorfekélyre szedendő gyógyszerét, amit elvileg élete végéig szednie kellett volna.

Sokkal fittebbek vagyunk. Nincs az a kajakóma, ami miatt hétvégente délután le kellett feküdnünk aludni. A délutánjainkat is tök aktívan tudjuk tölteni, programokkal, vásárlással, intézkedéssel.

Mi jelenti számodra ezek közül a legnagyobb értéket?

Az, hogy ezt a jövőben is meg tudjuk tartani, illetve szeretnénk ezt a tudást a gyerekeinknek is átadni, hogy biztosítsuk nekik az egészséges életmódot, amivel el tudjuk őket indítani az életben.

Előbb-utóbb be fog érni náluk az a példa, amit látnak tőlünk.

Van-e még valami, amit fontosnak tartasz elmondani az elmúlt három hónapról?

Nagyon pozitív volt számomra, hogy nem voltál tolakodó. Amikor legelőször januárban beszélgettünk és utána azt mondtam, hogy most én ezt nem akarom, akkor elfogadtad. Nem írogattál hetente, hogy akkor mikor jössz, hanem hagytál. Hagytad, hogy öt hónap alatt megérjen bennem a döntés, hogy nekem erre szükségem van, változtatnom kell, méghozzá úgy, hogy valaki segítsen ebben.

Nem gondoltam egyébként, hogy lesz ennyi akaraterőm és energiám a 3 gyerek mellett és egy ház-adásvétel, költözködés mellett. De sikerült. Bármilyen körülmények között meg lehet oldani ezt az étrendet.

Üzensz valamit azoknak, akik keresik a fizikai problémáikra a megoldást, de még nem ismerik a TESTSZERVIZT vagy hezitálnak?

Azt, hogy legalább arra az első ingyenes beszélgetésre jöjjenek el. Utána tudják mérlegelni, hogy mit adhat nekik ez a program, amiért megéri belevágni.

Godó Kriszta


 

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket