Márti is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKER BEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


Testszerviz közlemény: A képen nem Márti szerepel! Ez egy marketing célokra készített műkép.

 

"Az ember nagy kincse az egészség!

Éreztem, hogy sürgős változtatásra van szükségem. Februárban részt vettem a TESTSZERVIZ előadásán, nagyon megtetszett, amit a programról hallottam. Barátnőm ismerőse Babos Kata Specialistával még otthon rögtön megbeszéltük a részleteket és jelentkeztem a programra. Éreztem, hogy nekem ez kell, mert a program alatt végig ott van mellettem a konzultáns és segít az akadályok leküzdésében.

Fiatal koromban versenyszerűen sportoltam, nekem nem annyira a fogyás, (bár az is sikerült) hanem a korral járó, valamint az egészségtelen táplálkozással összefüggő káros szokások visszafordítása volt a cél. Kata segítségével sikerült az  életmódomon változtatni, jobban érzem magam a bőrömben, továbbra is egészségesen akarok élni, és már tudom, és megtanultam mire kell oda figyelnem az étkezések terén, megtanultam a jó alvással járó előnyöket és hogy a mozgást mennyire fontos a mindennapokba beépítenem.

Nyereségeim a fentieken kívül a jó közérzet, energikusabb lettem, a barátnőim is irigykedve néznek rám milyen csinos lettem, megfiatalodtam. Íme, a változások a testemen:

Kezdő súlyom: 67,5-> 63,3 kg

derékbőségem: 90 cm->75 cm

csípőbőségem: 103 cm->97 cm

combkerületem:59-> 54 cm

Mindenkit csak biztatni tudok az egészséges életmódváltásra, ebben segít a TESTSZERVIZ, és természetesen nekem személy szerint Babos Kata Specialista.

Kata köszönöm a sok segítséget, a törődést, a hasznos tanácsokat."

Üdvözlettel

Márti

Budapest


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Márti is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket