Tényleg ősi, tényleg modern - Fodros kel sztori

A fodros őskáposzta a vadkáposzta egyik termesztett változata. Igazán régről ismert és valamikor kiemelkedő népélelmezési termék volt. Aztán évtizedekre elfelejtették. Ma újra divatba jött és ez nem véletlen!

 

Tényleg ősi

Már az ókori görögök is… Bizony, bizony, már ők is ismerték.

A tudomány mai állása szerint a fodros kel, eredete a mai Törökország területére vezethető vissza, ahol már legalább 4000 évvel ezelőtt is termesztették.

A ma is ismert jellegzetes levelű változatai már 2500 évvel ezelőtt az ókori Görögországban is ismerték és termesztették. A rómaiak, azaz a latinok, ezt a káposztát szabin káposztának nevezték.  A szabinok a római hagyomány szerint a latinokkal együtt a legrégibb lakói közé tartozott annak a dombos vidéknek, ahol Róma városa felépült.

A fodros kel a 14. századra már biztos eljutott Angliába, ebből az időből találtak olyan leírásokat, ami megkülönbözetei ezt a káposztát a fejes káposztától.

Egy David Grandison Fairchild nevű növénytudós (1869–1954) a fodros kelt az USA-ban egy Miamiban általa alapított botanikus kertben mutatta be először a 19. század végén.

Ekkor kezdődött a fodros kel diadalútja a szuperélelmiszerek között.  

Tényleg modern

Méltán.

Hiszen rendkívül gazdag különféle tápanyagokban: magas az A- és C-vitamin tartalma. Az ásványi anyagok közül jelentős a kálium és kalciumtartalma. Rengeteg nyomelem és fitotápanyag van benne. Különlegessége, hogy fehérje tartalma szintén jelentős.

Fontos, hogy szinte naponta együnk valamilyen keresztesvirágú növényt, erre jó lehetőség az emésztési panaszokat ritkán okozó fodros őskáposzta. A növényi alapú vitaminok és ásványi anyagok azért hatékonyak, mert a szervezet könnyen hasznosíthatja őket.

A káposzta rosttartalma gondoskodik arról, hogy a benne levő szénhidrátok lassan szívódjanak fel.

A fodros őskáposzta magas fehérjetartalma mellett zsírsavtartalma is jelentős. Hasznos formában és arányban tartalmazza az ómega-3 és ómega-6 zsírsavakat. Így, ha az ember hidegen sajtolt olajokkal együtt fogyasztja, a benne levő zsírban oldódó A-vitamin nagyobb hatékonysággal szívódik fel.

Az USA-ban népszerűségét jelzi, hogy külön szövetsége van a fodros kelnek. Nem véletlenül tartják a világ 10 legjobb szuperélelmiszerei egyikénak!

Most elhoztuk nektek magyar bio minőségben, és könnyen fogyasztható por alakban, kétféle kiszerelésben!

Az egyik 100%-os fodros kel por a Testszerviz forgalmazásában,

míg a másik az egyedülálló, új receptúrájú „Vidd magaddal Zöldturmix”, ami új ízt, új életet visz a zöldturmixos hétköznapjaidba!

A képekre kattintva megrendelheted ezeket a vadonatúj termékeinket!

 

Blog

További bejegyzések

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben: praktikus készletezéshez, kevésbé ideális teszteléshez

 

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket