Testszerviz Extra Sajátmárkás Termékek

TOVÁBB AZ ÖSSZES BLOGBEJEGYZÉSRE!



Önálló Testszerviz Termékcsalád - Mindenből a legjobbat!

A Testszerviz egyik legfontosabb alapelve – „Adjuk a testnek, ami szükséges és nem adjuk, ami nem szükséges!

Burget Peti vagyok a Testszerviz ügyvezetője és megalapítója. A célom mindig az volt, hogy segítsek a helyes életmódhoz illeszkedő termékeket összegyűjteni és ajánlani azoknak, akiknek nem mindegy mi van a címkén.

A fenti elv alapján válogatom és keresem, kutatom évek óta azokat a termékeket, amiket jó szívvel ajánlok ügyfeleinknek, barátainknak és vásárlóinknak. Hol megtalálom a megfelelőeket, hol nem. Volt olyan, hogy rábukkantam valami különlegesen jóra és egyszer csak nem lehetett már rendelni, a beszállító eltűnt. Máskor egy kiváló termék összetétele megváltozott, más lett az íze, belekerült olyan összetevő, amit nem szerettem volna. Olyan is előfordult, hogy a nagy keresletre való tekintettel a partner egyik napról a másikra jelentősen emelte az árat, amit már nem tartottam elfogadhatónak.

Szóval sok kiszámíthatatlan dologgal kellett szembe néznünk úgy, hogy mindig ragaszkodtunk a minőséghez, jó árhoz és ügyfeleink elvárásaihoz.

Ebből az állandó bizonytalanságból most elegem lett. Létrehoztam a Testszerviz Extra Termékcsaládot!

A felmerülő igények, elvárások és a Testszerviz életmódváltó technológia alapján most elindulnak a saját Testszerviz Extra termékeink. Nincs megalkuvás, nincs kompromisszum!

Miért és hogyan hoztuk létre a Testszerviz Extra Termékcsaládot?

  • A Testszerviz életmódváltó technológia minden elemének megfeleljen
  • Nem tucattermékek, hanem igazi Extra minőség
  • Egy teljesen új és állandóan fejlődő kategóriát hozzunk létre a piacon
  • Általunk kipróbált és fejlesztett termékek
  • Működjön a termék, legyen hasznos és hatékony
  • Minőségi alapanyagokból
  • Valóban szükséges legyen a helyes életmódhoz
  • A lehető legjobb árakat tudják
  • Olyan legyen, amit mi is szívesen fogyasztunk
  • Nincs megalkuvás, mindenből a legjobbat akarjuk

A Testszerviz a saját Extra termékeiért teljes garanciát vállal. Folyamatosan ellenőrizzük ezeket. Akkor kerül fel új termék a palettára, ha a fentieknek maradéktalanul eleget tesznek!

Ez a Testszerviz Extra Termékcsalád filozófiája, létrejöttének alapja! Amit jó szívvel ajánlunk!

Az első képcsőben kollagének, fehérjepor és almaecet érkezett meg a családba. Mindegyik kitűnő választás és igazi minőség, elérhető áron.

A csomagolás, a címkék mind a Testszerviz világot tükrözik vissza. Tiszta forma, tiszta tartalom, Testszerviz garancia.

Most a címkéket nem olvasgattuk, hanem mi állítottuk össze úgy, hogy bátran és őszintén ajánljuk Neked!

Íme a saját termékeink!

Blog

További bejegyzések

A betegség fő okai - hiányállapototk

Minden testi probléma és betegség alapvetően hiányállapot a szervezetben? Olvass tovább és tudd meg!

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben: praktikus készletezéshez, kevésbé ideális teszteléshez

 

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket