Képzés

„A Testszerviz Konzultáns jól képzett és segítőkész!” Testszerviz

A képzés két része

Egyéni képzés

A Testszerviz Szolgáltatási Programon résztvevők a Konzultánsoktól minden konzultációs időpontban egyéni képzésben is részesülnek.  Ennek legfontosabb oka az, hogy eredményesebbeknek találtuk azokat az ügyfeleinket, akik nem csak haladtak a számukra személyesen elkészített programon, hanem meg is értették közben a folyamatok technikai részét. Nem csak tudták mit, de tudták pontosan azt is, hogy miért csinálják!

Konzultáns képzés

A képzés másik módja az, amikor egy személyt Testszerviz Konzultánsnak képzünk ki, ami a Testszerviz Akadémián történik. Ezen az oldalon ennek a képzésnek a bemutatásával foglalkozunk.

 

A Testszerviz Akadémia küldetése:

A Testszerviz Technológia oktatásával átadni a benne rejlő, tapasztalatokon alapuló, könnyen alkalmazható tudást, amelynek segítségével egy olyan társadalmi átalakulás valósul meg, amelynek révén a benne élő emberek a Testszerviz Technológia alkalmazásával visszanyerik a jó testi közérzetüket, és ezt egyre hatékonyabbak képesek tudatosan fenntartani vagy tovább javítani.

Olyan alaposan felkészült Testszerviz Konzultánsok képzése, akik a Testszerviz Technológiát képesek magas minőségben, nagy számú ügyfélnek szolgáltatni, és ezzel biztossá válik a megélhetésük, és ezen a karrierterven haladva megvalósíthatják az egyéni céljaikat.

Így minden ember számára elérhetővé válik ez a tudás, amellyel folyamatosan javítható a test állapota, irányíthatóvá válik az életmód, a táplálkozás, és nem kell folyamatosan a testi problémákkal foglalkozni. Így minden ember sokkal nyitottabbá válhat, és életét a saját céljai szolgálatába állíthatja. Így boldogabb és teljesebb élet élhető, miközben megtapasztalható az „élni jó” élménye, amely együtt jár egy reményteljes jövővel.

A Testszerviz Akadémia célja

A Testszerviz Akadémia célja, hogy jól képzett Konzultánsokat adjon a Testszerviz franchise rendszernek.

 

A Testszerviz Konzultáns

A Testszerviz program professzionális Konzultánsai segítenek abban, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő használati útmutatót a saját testéhez. Eszközöket, ajánlásokat adnak ügyfeleiknek, akik ezeket felhasználva tapasztalatokat szereznek, általában simán véve azokat a buktatókat, amin korábban elbotlottak. A Testszerviz Konzultáns végig kíséri az ügyfelét a Technológiánkkal kikövezett és már simára kitaposott úton.

A Konzultánsok oldalunkon megtekintheted az országos lefedettségünket. Megnézheted a Konzultánsokat és láthatod, hogy az ország melyik területén végzik sikerrel a munkájukat.

A Sikerek oldalunkon pedig elolvashatod azokat a sikereket, amelyeket a hozzájuk tartozó ügyfeleink értek/érnek el.

Személyes történetem

Életem közel hatvan évében sokat betegeskedtem, évtizedekig szenvedtem reumatikus Bechterew-kórban, majd 2010/11-ben átestem két rosszindulatú daganatműtéten és kemoterápián. Testi betegségeim miatt már régóta kerestem a megoldást egy olyan életmódra, amely legalább nem rontja az ember egészségét, és nem nyit egyre újabb kapu az újabb testi tüneteknek, vagy nem súlyosbítja a meglévőket.

Az elmúlt évtizedek alatt már sok táplálkozási módszert kipróbáltam, az 1990-es évek elején népszerű Testkontroll című könyv ajánlásaitól egészen a paleo étrenden át a Metodic módszerig. Számomra sokáig maradt még néhány kérdőjel és tünet – például az édességek utáni sóvárgás –, amely azt jelezte, hogy még mindig megvan a további kutatás szükségszerűsége.

2014. őszén találkoztam Burget Péterrel és Ferencz Krisztával. Ők szinte akkor kezdték el a Testszerviz szolgáltatás nyújtását. Ekkor én is igénybe vettem Ferencz Kriszta konzultációját, és Tőle megkaptam azokat a válaszokat, amiket korábban kerestem. A konzultáció lezárása után olyan együttműködés vette kezdetét, amelynek során a további Testszerviz Konzultánsok az én segítségemmel képződtek ki.

Így alakult meg a nagy sikerrel működő Testszerviz Akadémia.

2015. nyarán elhatároztuk, hogy írásba foglaljuk a külön-külön utakon bejárt, és az elmúlt évek, évtizedek alatt felhalmozódott tudást és tapasztalatot. Ez a közös munka vezetett el a Testszerviz Technológia rendszerbe foglalásához.

Szabados Pál, a Testszerviz Akadémia alapítója

 


 

Elfogadjuk olyan személy jelentkezését Testszerviz Konzultánsnak, aki a Testszerviz Szolgáltatási Programot profi Konzultánsként kívánja szolgáltatni az ország valamely területén!

*****


 

Amit a Testszerviz franchise rendszer kínál:

  • A Testszerviz Technológia használatára és a konzultációk tartására vonatkozó képzés
  • A Testszerviz Technológia használatának a begyakoroltatása
  • Marketing támogatás
  • Online és offline marketinggel az ügyfélszerzés megtanítása
  • Folyamatos minőség-ellenőrzés
  • Kidolgozott és bizonyított franchise rendszer
  • Saját karrierrendszeren belül kiemelkedő jövedelmi lehetőség

 

Amit a Testszerviz franchise rendszer elvár:

  • Hajlandóság a jobb testi közérzet megszerzésére
  • Elkötelezettség/érdeklődés az egészséges életmód témaköre iránt
  • Tanulási hajlandóság
  • Jó kommunikációs képesség
  • Önálló vállalkozás és egzisztencia létrehozásának igénye
  • Önálló munkavégzés
  • A kezdetekben heti minimum 15 óra ráfordítható idő
  • Becsületes hozzáállás és mások segítésének szándéka.

 

GYERE A CSAPATBA! MÁR VÁRUNK!

Amennyiben Te is érdeklődsz a Testszerviz Konzultáns képzés után, akkor jelentkezz a bővebb információkért!

Jelentkezz a testszerviz@testszerviz.hu e-mail címen!

*****


 

Néhány kép egy Konzultánsi napunkról

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket