Sikerek a képzésből II.

Nekem fontos volt ezt a haladó képzést elvégezni, mert e három nap alatt sikerült új információkra szert tennem, új adatokkal kiegészítenem az előző képzést, válaszokat kapni a kérdéseimre és így jobban átlátni a Testszerviz program működését. Így sikerült jobban megérteni, hogy mi is pontosan az én feladatom és hogyan végezzem a munkámat úgy, hogy az ügyfeleim elégedettek legyenek.

Ez a haladó képzés úgy gondolom az előzőnél sokkal tudományosabb volt, és olyan dolgokat tudtam meg, amik majd engem is segíteni fognak az elkövetkező időben  tudatosabban élni.

Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehettem, és ennyi új információval gazdagodhattam.

 

Gáll Melinda

Kolozsvár – haladó képzés

2016. április 24.


 

Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy ezzel foglalkozhatok hamarosan! Teljes mértékben nyugodt vagyok, hogy egy működőképes technológiát választottam, és hogy ezt fogom továbbadni az embereknek is. Gyakran érdeklődtem korábban olyan táplálkozási képzések felől, melyekről olvasva vagy információkat gyűjtve nem voltam teljesen meggyőződve, hogy az-e a helyes módszer, tudás, segítség.

Köszönjük szépen Robinak is az ebédeket és mindent, ami egy közös csapatszellemhez hozzájárult.

Nagyon lelkes vagyok a további haladással kapcsolatban és nagyon örülök, hogy ebbe belekezdtem. Büszkén vállalom majd a Testszerviz Specialista státuszt és büszkén fogok dolgozni a csapatommal együtt a csapatomért.

 

Kádár Krisztina

Kolozsvár – alapképzés

2016. február 28.


 

Nekem már az alapképzés nagyon tetszett, csak akkor még nem volt annyi tapasztalatom, mint most. A mostani képzés sokkal reálisabb és sokkal érdekfeszítőbb volt.

Nagyon hasznosnak, logikusnak és reálisnak találtam a hétvégén elhangzottakat. Úgy érzem, minden egyes ilyen találkozás után, hogy egyre fontosabb lenne két havonta találkozni. Nekem személy szerint erre lenne szükségem, mert akkor folyamatosan tudok javítani, jobbítani a munkámon.

Ami téged illet Pali, szerintem egy nagyon okos, olvasott, értelmes ember vagy, aki tökéletes és nagyon alkalmas arra a feladatra, hogy ezeket az információkat átadd nekünk. Nagyon céltudatosan és lényegre törően adod át az anyagot és nagyon konkrétan, őszintén válaszolsz minden kérdésünkre. Nekem ez fontos és tetszik.

Kívánom, hogy még sokáig dolgozzunk együtt!

Minden jót addig is!

Kádár Krisztina

Kolozsvár – haladó képzés

2016. április 24.


 

A képzésen konkrét kérdéseimre kaptam konkrét válaszokat.

Szombaton délután volt egy rész, amikor egészen tűzbe jöttél, és ez nagyon tetszett, sok előadást hallgattam már, de kevés ilyen alkalom volt.

Vasárnap az elején egy kicsit megijedtem, de a vége annál frenetikusabbra sikerült. Jó hangulatban, sok és igazán értékes adatot kaptam. Ezenfelül az egész teljessége még ad egy igazán nagy értéket a dologhoz.

Köszönöm neked és a csapatnak.

Kalapos Zoltán

Budapest – haladó képzés

2016. április 17.


 

A haladó szeminárium végére érve teljesen magabiztosnak érzem magam, felkészültnek a munkára.

Igazán különleges tőled hallani az anyagokat, téged nem lehet megunni.

Köszönöm a segítségedet!

Kőrösi Katalin

Budapest – haladó képzés

2016. április 17.


 

1. Adatok:

- FILOZÓFIAI ALAPPILÉREK

„a helyem és a Testszerviz helye a világ(om)ban

- Információs füzet:

            - gyakorlai útmutó

- átfogalmazható házi feladat a saját stílusunk szerint

 

2. Tapasztalatok, eredmények:

- önbizalom

- értéktudat

- tudatosság

- felelősség

- nagyszerűség

 

3. Csapat, hangulat:

- érzések, érzelmek (mosoly, szív rajza)

Köszönöm!

 

4. Pali = példa

(követendő modellek)

Mitruly Anikó

Kolozsvár – haladó képzés

2016. április 24.


 

Néhány felvétel egy Specialista napról

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket