Széplábi Éva - Testszerviz Veszprém

"Széplábi Éva vagyok- Testszerviz Veszprém.

25 éven keresztül úgy ismertek az emberek: Széplábi Éva- szülésznő.

2015 márciusában történt ez a gyökeres változás: lezárult az életemnek egy csodaszép, tapasztalatokkal és tanulságokkalteli, felejthetetlen szakasza. A lelkemnek
hiányzik, a testem fellélegzett - jellemezhetném a mostani életem.

Ez a negyed évszázad egy mélységes meggyőződést erősített meg bennem: 

Az emberi test egy hihetetlenül jól megalkotott dolog,csak támogatni kell az optimális működésében és hagyni, hogy tegye a dolgát! Szülések ezreinél tapasztalhattam meg ezt az igazságot és tapasztalom meg most is, Testszerviz Specialistaként.

S hogy miért pont Testszerviz?

Ritka és rövid szakaszokat leszámítva mindig hadilábon álltam a súlyommal. 10-20 kg hol föl, hol le...rutinos jojózó lettem. Az utóbbi egy évem nagyon sok zaklatottsággal járt. Kaptam egy feladatot, melynek legjobb tudásom szerint igyekeztem megfelelni, de éreztem,"nem vagyok a helyemen"! Nem tudtam kezelni a stresszt, nem aludtam jól, nem tudtam mozogni, nem megfelelő  ételeket ettem és ez bizony meg is látszódott rajtam. Tamás, a párom közben elkezdte a Testszerviz programot először ügyfélként, majd Specialistakét. Maximálisan támogattam mindenben, együtt örültem Vele az ügyfelei és közben persze a saját ( -25 kg ) sikereinek. Láttam, milyen óriási pozitív változáson mennek keresztül a rá bízott emberek és Ő maga is. Őszintén hálás vagyok Tamásnak, hogy soha nem sürgetett, megvárta míg saját magam jutok el oda, hogy:" Igen! Én is részese szeretnék lenni ennek a sok jónak, ami ezzel jár!"... megvárta, hogy én döntsem el: belekezdek a programba. Az igazi meglepetések ekkor jöttek! Amiről azt gondoltam, hogy Tamás csak " úgy mondja", az tényleg igaz...hogy nincs sóvárgás,...hogy úgy nézek az édességekre, mintha a mosóporokat nézegetném...hogy fáradhatatlanul, óriási energiaszinttel pörgök egész nap...és sorolhatnám!

Ez indította el azt, hogy végül munkatárs is lettem...de az igazi felismerés a következő lett:
Testszerviz Specialistaként nekem ugyan az a feladatom, mint szülésznőként volt!!!❤️

Végtelen türelemmel, kedvességgel, de ha kell, nagyon határozottan rajta tartalak a célodon!


 

Átsegítelek a holtpontjaidon és nem engedem, hogy feladd! Ezt csináltam 25 évig...végre újra a " helyemen vagyok" ...és ha elfogadod, segítek Neked is!"

 

Széplábi Éva

                                                                              

 

NÉHÁNY SZÉP SIKER KÉPEKBEN!

A nyereségek leírását megtalálod a Sikerek menüben

 

 

Blog

További bejegyzések

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Miért válassz elektromosan állítható ágyat?

Az alvás nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Az elektromosan állítható ágyak ebben nyújtanak egészsen különleges segítséget!

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

Egy személy laptopot és okostelefont használ egy világos szobában, szemléltetve a munka és a digitális hobbi közötti egyensúlyt.

Hogyan találjuk meg az egyensúlyt a munka és a digitális hobbi között?

Ma nem könnyű egyensúlyt találni a munka és a digitális hobbik között. A digitális tartalom a mindennapjaink nagy részét kitölti. 2025-ben már közel 6 milliárd ember netezik. Ez a világ népességének nagyjából 74%-a. Az ember a gép előtt dolgozik, és ott is pihen. Emiatt a határok elmosódnak. Munka után sokszor nehéz kilépni a digitális térből. Nehéz csak úgy élni az életet. Ezért olyan fontos az idő és a figyelem kontrollálása.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket