Anita

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

Szia Tamás!

Eljött az én időm is, hogy végre megírjam a kis élménybeszámolómat.

Azzal kezdeném, hogy világ életemben aktív, sportszerető ember voltam, aki persze mellette imádott lustálkodni is és nagyokat enni. Most már megtanultam az évek alatt -mialatt mindig is küzdöttem a kilókkal- hogy a kettő egyszerűen nem megy , ha szép karcsú alakot szeretnék. Ugyan mindig elhatároztam, hogy majd figyelek mit eszek, nem habzsi dőzsizek minden nap, stb… De igazán soha nem sikerült a középútra kerülnöm, csak vergődtem a koplalások és nagy evések csapdájában. Aztán idén valami megváltozott.

Elhatározásra jutottam, hogy most végleg életmódot váltok, a sport ugyanúgy az életem része lesz, de odafigyelek mit eszem és végre jól fogom érezni magam a bőrömben. Mondanom sem kell, minden egy csapásra jött: megszűnt a munkahelyem, a párkapcsolatom romokban…de mégis talpra álltam és rátaláltam Töreki Tamásra, aki végül szárnyai alá vett és onnantól kezdve mint egy villanás elindult az életem a helyes kerékvágásba. Megtanultam sok mindent a testemről hogy milyen ételek mit váltanak ki a szervezetünkben, nagyon sok hasznos tippet és tanácsot kaptam, és rendesen el is indult az a fránya mérleg nyelve lefelé, amitől én még boldogabb és kiegyensúlyozottabb lettem és még az önbizalmam is nőtt a sok visszajelzéstől.


 

Tele lettem energiával, szinte kicsattanok és szuperül érzem magam. Már csak pár kilótól szeretnék megszabadulni, de már most látom magam ahogy elértem a célom ;-)

Anita

(Székesfehérvárról)


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Anita is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Blog

További bejegyzések

A stabil vércukorszint titka

Az állandóan ugráló vércukorszint előbb utóbb bajt okoz. Ha nem figyelsz, jön a cukorbetegség, ami ma már 1 millió magyart érint!

Fogadási követelmények teljesítése kaszinó bónuszoknál

Hogyan lehet ténylegesen teljesíteni az ingyenes regisztrációs bónuszok fogadási követelményeit?

Jól hangzik, hogy az online kaszinókban olyan extra bónuszokat kaphatunk, mint a 100%-os kezdő bónusz, az ingyenes pörgetések, vagy éppen a regisztrációs bónusz befizetés nélkül. Fontos viszont tudni, hogy a valóságban a kaszinók minden bónuszt feltételekhez kötnek, amik közül az egyik legfontosabb a fogadási követelmény. Ez az az összeg, amit a bónuszhoz kapcsolódóan meg kell forgatni a kifizetés előtt. (hirdetés)

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

Immunrendszer és influenza

A hidegebb hónapokban az influenza járvány szerűen támad. Itt vannak jó tanácsok, hogy elkerüld!

Bélflóra egyensúly: Az út a boldogabb testhez és lélekhez

Tudtad, hogy a bélflórád nemcsak az emésztésedet, hanem a hangulatodat is befolyásolja? Olvasd el, hogyan bánj vele!

Mondj búcsút a vashiánynak - csak természetesen!

A vashiány az egyik leggyakoribb tápanyaghiány a világon, amely minden korosztályt érinthet, de különösen a nők, gyermekek és idősek körében fordul elő gyakran. Így mondj búcsút neki!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket