Bernadett

Eltelt 100 nap az életemből. 

Még emlékszem ahogy 2015.10.22.-én átléptem Töreki Tamás Testszerviz Specialista iroda ajtajának küszöbén. Akkor még nem tudtam  mire is vállalkozom. Nem bíztam magamban, de tudtam valamit lépnem kell. Eddigre már megszabadultam kb 20 kg.-tól, amiből néha visszajött 5 kg. Egyszóval belevágtam.Az első pillanattól tudtam jó kezekben leszek. Tamás nagyon korrekten és meggyőződéssel hitelesen készített fel az előttem álló 3 hónapra. Nem árult zsákbamacskát, mondta hogy nem lesz egyszerű. Aki ismer az tudja hogy én viszont szívós vagyok, él bennem a csak azért is szellem.
Teltek a napok, elmúlt egy hónap /11.22/ : -6,7 kg .-al lettem szegényebb a kezdeti súlyomhoz képest . A következő hónapban már a kezdetekhez képest -11 kg volt a súlyom. /12.19/. Jött a karácsony, NA AZ KEMÉNY VOLT de ezt is megoldottuk.  És eljött a nagy nap: 

A mérleg a kezdeti súlyhoz képest 13 kg.-al kevesebbet mutat. Bejöttek Tamás számításai, bár ő 12 kg.-ot jósolt és dobtam rá egy grátiszt is :)Ennek a 100 napnak méltó lezárásaként /korént sem befejezésképpen/ szeretnék pár embernek külön is köszönetet mondani. Elsőként Töreki Tamás és Széplábi Éva! Köszönöm nektek, hogy megmutattátok hogy így is lehet, köszönöm hogy a nehéz perceimben is támogattatok és rugdostatok ahogy kell. Még találkozunk.

Köpci Péter hihetetlen egy társ vagy, nagyon szeretlek. Nélküled nem ment volna. Köszönöm, hogy kibírtad a "hormonális" kitöréseimet azt, hogy tudtad nekem mennyire "elvonási tüneteim" vannak, és inkább gyümölcsöt ettél és zellerchipset ahelyett hogy csokit vagy sütit faltál volna előttem.
TESÓM Tibi és Tünde köszönöm nektek főleg Tibi neked hogy szívtad a vérem a "tikhúrral" mindig tudatosítva bennem a saláták jótékony hatását.
Kollégáimnak, köszönöm nektek is a türelmet, és hogy úgy ettétek velem a diót, zöld almámat és a mandarinomat, mintha a világ legkülönlegesebb csemegéje lenne
Drága barátaim, s egyben családom! Köszönöm nektek is a támogatásotokat, a sokszor jóleső szavakat, hogy átrugdostatok a nehéz pillanataimon. Drága Vilminek a sok koffeinmentes kávét . Köszönöm hogy vagytok nekem.
S legvégül de nem utolsó sorban köszönöm mindenkinek aki bármilyen dícsérettel illetett a változásom alatt, akár drukker,akár ellendrukker is volt, hiszen ez mind hozzájárult a sikeremhez.
Nagyon büszke vagyok magamra. Elmondhatom, hogy a 3 hónap alatt 13 kg-al lettem vékonyabb, valamint összességében 2014 decembere óta 30 kg.-tól tudtam megszabadulni.


ÉS még nincs vége!

Bernadett


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Bernadett is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Blog

További bejegyzések

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

Okostelefonon és laptopon történő tudatos online kikapcsolódás illusztrációja

Digitális kikapcsolódás tudatosan: hogyan választ ma platformot a modern felhasználó?

A mai életmódban a kikapcsolódás már nem csak azt jelenti, hogy leülünk egy könyvvel vagy sétálunk egyet a friss levegőn. A pihenés része lett a digitális tér is: telefonon, tableten vagy laptopon keresünk rövid, könnyen elérhető, mégis élményszerű lehetőségeket arra, hogy kiszakadjunk a napi rutinból.

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

10+1 jel, hogy ideje életmódot váltani

A testünk és elménk nem hallgat örökké: jeleket küld, amikor valami nincs rendben. Amikor eljött a változás szükségessége!

Testszerviz+ hűségprogram

Az egészség tudatosság jutalmat érdemel! A hűség pénzt ér! ELINDULT A TESTSZERVIZ+ HŰSÉGPROGRAM 

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket