E. Viktor

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!



Kedves Szabolcs!

Először is köszönöm azt az élményekben gazdag 3 hónapot, amit közösen dolgozhattunk végig!

Első blikkre talán egy kicsit furcsán hathat, hogy én mint személyi edző és aktívan sportoló egyén, miért is kezdtem bele egy ilyen életmódváltó programba. Nos a válasz igen egyszerű. Az én életmódomból, lustaságból fakadóan az egészséges és energiadús táplálkozás hiányzott. Mikor elkezdtük a programot, akkor csupán ennyit szerettem volna elérni. Ennél azonban lényegesen többet kaptam.

Egy a fontos irányvonalakat és sok éves tapasztalatokat összefoglaló programot (a mentorom Danka Szabolcs tapasztalataival is kiegészülve), ahol mégis saját magam tapasztalatain alapuló életmód kialakítása volt a végső cél. Ehhez kaptam meg minden segítséget. Nagyon szimpatikusan, nem „az ember torkán lenyomva”, hanem szépen fokozatosan terelgetve léptem az egészséges táplálkozás útjára. Minden apró változtatás után megfigyelhettem magamon, annak jótékony hatását. Nekem annyi előnyöm volt a kezdetekben, hogy az addigi életemből nem hiányzott az aktív időtöltés, azonban ennek jótékony hatásai nem is kérdőjelezhetők meg.

A célom elértem. Az energiaszintem egész nap konstans magasan tudom tartani és ez hatalmas segítség egy sportoló ember számára. Ezen felül olyan járulékos nyereségeket is magaménak tudhatok, mint például a testsúlyom állandósulása; a testzsírom még közép-hosszútáv futó koromban sem volt ilyen alacsony; nincs hirtelen rám törő éhségérzet; nem voltam még csak megfázva sem egész télen; sok olyan táplálékról tudtam meg, hogy ha nem is allergia szinten, de érzékeny vagyok rájuk; és bár ez mókás, de mégis jó érzéssel tölt el, hogy óramű pontossággal tudok számolni a „mosdó szünetekkel” is… J

A rendszerességnek és a heti konzultációkon történő egyeztetéseknek köszönhetően 3 hónap alatt tényleg napi rutinná vált, amit azelőtt lustaságomból fakadóan állandóan elodáztam. Én rengeteg olyan pluszt kaptam a Testszervíztől és tőled Szabolcs, hogy nyugodt szívvel csak ajánlani tudom mindenkinek, akár sportol, akár nem (bár ez utóbbi csak ideiglenes állapot)!  J

Egészségre, Sportra, Testszervizre fel! J

Köszönettel és baráti üdvözlettel:

Egri Viktor

 


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Viktor is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Blog

További bejegyzések

Férfi változókor - a lehetőséget lásd meg benne!

Sokan gondolják, hogy a változókor csak a nőket érinti. Valójában a férfiaknál is jelentkezik a tesztoszteronszint fokozatos csökkenése, amit andropauzának vagy férfiklimaxnak nevezünk. Honnan tudod, hogy elért téged is? Hogyan tudod megállítani? Milyen lehetőségeket rejt? Olvass tovább!

A kánikula 6 legfőbb veszélye

Amikor a hőmérséklet tartósan 30–35 °C fölé emelkedik, szervezetünk hőszabályozó rendszere komoly terhelés alá kerül.Tünetek, megoldások!

Esti relaxációs technikák: Hogyan engedjük el a napi feszültséget a pihentető alvás előtt?

Az alvás az agy és a test alapvető regenerációs mechanizmusa. A modern élet ritmusa azonban gyakran nem engedi, hogy a szervezet nyugalmi állapotba kerüljön. A test fáradt, de az idegrendszer az információs túlterhelés és az állandó ingerek miatt aktív marad. Ez elalvási nehézségekhez és felszínes alváshoz vezet. Nemzetközi kutatások szerint a felnőttek közel fele rendszeresen kevesebb mint az ajánlott 7 órát alszik, ami közvetlenül befolyásolja a koncentrációt és a másnapi stresszszintet.

A betegség fő okai - hiányállapototk

Minden testi probléma és betegség alapvetően hiányállapot a szervezetben? Olvass tovább és tudd meg!

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket