Edit :-)

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!


 

„Tanárból diák és fordítva”

Kőrösi Kati a gimiben egy kedves diákom volt, én pedig a védőnő, aki próbálta a diákokat „egészséges életmódra nevelni”.

Eltelt jó pár év, és magánemberként megkerestem őt, mikor a TESTSZERVIZES pályája indult.

Akkor még úgy gondoltam, hogy egészségügyisként tudok én mindent. Elolvasgattam az alaptanfolyamos (Kulcs a testhez tanfolyam) tudnivalókat is, de arról is azt gondoltam, hogy én tudom.

Vagy talán mégsem? Hiszen az elmélet és a gyakorlat más.

Rám jött még néhány kiló, és egyszer csak úgy éreztem, idén augusztus végén, hogy elég…! Még meddig hízzak? Nincs megállás? Hol a határ?

Pedig talán egészségesen táplálkoztam, és mozogtam is eleget. Vagy inkább csak így gondoltam?!?! Eljött egy pillanat, amikor azt mondtam: megállj!

Felhívtam újra Katit, aki kedvesen állt hozzám, és nem emlegette fel, hogy 3 éve miért nem őt választottam.

Azóta telefonon konzultálunk hetente. Szükségem van a „tanítómra”, én pedig engedelmes „diák” lettem.

Megérte!

Jobban érzem magam, már értem, hogyan működik a testem.

Jó pár panaszom eltűnt, és tudom, hogy mitől… és ezt továbbra is így akarom csinálni.

Mellékesen a férjem is ledobott pár kilót.

Persze vannak kísértések, főleg, ha Svájcból hazajövünk Magyarországra. Egy lángos, egy túrós csusza stb. De most már ezeket csak max. megkóstolom. Nem szenvedek a hiányuktól.

A 10. hétnél tartunk, de nem lesz ennek 2 hét múlva vége. Folytatom!

Jó érzés, hogy egy volt tanítványom tanított meg arra, hogy az elméleti tudás nem elég. A gyakorlat és a támogató kapcsolat a legfontosabb. Ne csak tudjuk, mit kell tennünk, hanem tegyük is nap mint nap és nem marad el az eredmény.

44-es méretből lassan a 40-es méret lesz a kényelmes.

Jó érzés, hogy a férjem is dicsér.

Ketten idáig 11 kg-ot fogytunk.

Köszönöm Kőrösi Katinak a támogatást. Nélküle nem ment volna.”


Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Edit is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás