Eszter

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

"A testszerviz programot azért kezdtem el, mert bár a súlyommal elégedett voltam és vagyok, de sokszor puffadtam, és emiatt estére a hasam is megnőtt.

Valamint később szeretnék testszervizes tanácsadóként segíteni másoknak, de ehhez meg kellett tanulnom a saját szervezetem jelzéseire figyelnem. Éreztem, hogy a tudatos táplálkozásom ellenére valamit nem jól csináltam.

Katival való beszélgetés során rájöttem, hogy túl sok gyümölcsöt fogyasztottam, sokszor a fő étkezés helyett is. Mikor lecsökkentettem a gyümölcsfogyasztást, ezzel is csökkentek a tüneteim.

A következő lépés a bélflórám rendbetétele volt. Ebben segített Kati. Olyan ételeket kezdtem enni, amikről régebben úgy gondoltam, hogy nem ehetek napi szinten.

A program alatt mindig hallottam újdonságot, új ötleteket. Jó ötlet, hogy vezetni kell a naplót, bár néha nehezemre esett, de így rákényszerültem, hogy megtervezzem az egész napi étkezésem. Sosem voltam éhes, és nem ettem olyan ételt, amik amúgy könnyen hozzáférhetőek a boltokban, ha éhes valaki, és gyorsan enne valamit.

A nyereségem még, hogy megtanultam, milyen ételeket mikor egyek a nap folyamán, mi az amit jót tesz, és mi az ami nem. Megtanultam azt is, mit tehetek, hogy jobban aludjak.

Megszűnt az édesség utáni sóvárgásom, ami néha jelentkezett.

A válaszaimra minden héten a konzultáció során választ kaptam. A program során a változások egyáltalán nem voltak megterhelőek, mivel ezek mind pozitívak voltak.

Azért ajánlanám a testszervizes programot, mert személyre szabott, a konzultáns segít a program alatt, tanácsokat ad, megtanít, hogy a testünk jelzéseire figyelve tudatosan táplálkozzunk.

Ajánlanám mindenkinek, aki testsúlyproblémával küzd, és akinek emésztéssel, táplálkozással kapcsolatos panaszai vannak, mert ez nem egy diéta, amit pár hétig kell csinálni, hanem egy életmódváltás, ami sok pozitív változással jár. Ezért aki megérezte a jótékony hatását, tudatosabban fog étkezni, egészségesebb és energikusabb lesz.

Örülök Kőrösi Kati, hogy megismertelek, és így, megismertem általad ezt a programot!"

2018. november vége


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Eszter is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Blog

További bejegyzések

Férfi változókor - a lehetőséget lásd meg benne!

Sokan gondolják, hogy a változókor csak a nőket érinti. Valójában a férfiaknál is jelentkezik a tesztoszteronszint fokozatos csökkenése, amit andropauzának vagy férfiklimaxnak nevezünk. Honnan tudod, hogy elért téged is? Hogyan tudod megállítani? Milyen lehetőségeket rejt? Olvass tovább!

A kánikula 6 legfőbb veszélye

Amikor a hőmérséklet tartósan 30–35 °C fölé emelkedik, szervezetünk hőszabályozó rendszere komoly terhelés alá kerül.Tünetek, megoldások!

Esti relaxációs technikák: Hogyan engedjük el a napi feszültséget a pihentető alvás előtt?

Az alvás az agy és a test alapvető regenerációs mechanizmusa. A modern élet ritmusa azonban gyakran nem engedi, hogy a szervezet nyugalmi állapotba kerüljön. A test fáradt, de az idegrendszer az információs túlterhelés és az állandó ingerek miatt aktív marad. Ez elalvási nehézségekhez és felszínes alváshoz vezet. Nemzetközi kutatások szerint a felnőttek közel fele rendszeresen kevesebb mint az ajánlott 7 órát alszik, ami közvetlenül befolyásolja a koncentrációt és a másnapi stresszszintet.

A betegség fő okai - hiányállapototk

Minden testi probléma és betegség alapvetően hiányállapot a szervezetben? Olvass tovább és tudd meg!

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket