G.N.KATALIN

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

Mindig törekedtem a tudatos életmódra, táplálkozásra. Kolléganőmtől hallottam a Testszervizről, és rögtön tudtam, hogy ez kell nekem!
Korábban már tucatjával olvastam a tudatos életmóddal és táplálkozással foglalkozó cikkeket és tanulmányokat, de elbizonytalanított, hogy sokszor egymásnak ellentmondó
információkkal találkoztam.
Aztán kezembe került Szabados Pál: Kulcs a testhez című könyve. Mikor elolvastam, sok mindent megértettem. Már tudom, hogyan működik a szervezetünk, hogy mi kell a
testünknek, és végre tényleg értem az összefüggéseket. Itt volt a lehetőség, hogy ezt az életben is megtapasztaljam.
A Testszerviz Program elején szembesültem azzal a ténnyel, hogy a helyesnek tűnő táplálkozási szokásaim nem éppen legjobbak. Fogyni nem nagyon akartam, hiszen 54,1 kg voltam, amit a magasságomhoz megfelelőnek éreztem. Konzultánsom, Kőrösi Kati segítségével kialakítottuk azt az étrendet, ami nekem a legjobb. A sikerek, pozitív változások meglepően gyorsan jöttek. A hajhullásom elmúlt, nem kellett már kávé ahhoz, hogy reggel magamhoz térjek, és napközben is energikusabb lettem, mellesleg a súlyom is csökkent.
Ezek természetesen meggyőztek arról, hogy jó, amit csinálok. Hétről hétre egyre jobban éreztem magam, és még több nyereségről tudtam beszámolni. Jobb lett az emésztésem, gyorsabb az anyagcserém, elmúltak a menstruációs panaszaim, az alvás minősége is sokkal jobb lett, tovább fogytam. Ez felülmúlta a várakozásaimat. Ahogy megismertem a testem működését, egyre tudatosabb lettem. A végeredmény: -3,8 kg, -7 cm derékról, -3 cm
csípőről!
Természetesen nem ment minden varázsütésre. Az évtizedek alatt kialakult szokásokon nem könnyű változtatni, türelmesnek kell lenni! Eleinte tanácstalanul álltam a konyhámban, elképzelni sem tudtam, hogy zöldségekből milyen változatos ételeket lehet csinálni. Sokat segítettek ebben a Testszerviz.hu oldalon található ételreceptek és az Élet írta szakácskönyv. Egyre kreatívabb vagyok, és még élvezem is!
Megcsináltam a három hónapos Testszerviz Programot, s amint lehetett, elkezdtem a konzultáns képzést is. Nagyon sokat tanultam, rengeteg pozitív változást éltem meg, s élek meg a mai napig. Alig várom, hogy átadjam a tudást másoknak! Köszönöm Kati! Köszönöm Testszerviz!
Győr, 2018.01.06. G. Németh Katalin

KATALIN


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Kati is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

 

 

 

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Blog

További bejegyzések

Férfi változókor - a lehetőséget lásd meg benne!

Sokan gondolják, hogy a változókor csak a nőket érinti. Valójában a férfiaknál is jelentkezik a tesztoszteronszint fokozatos csökkenése, amit andropauzának vagy férfiklimaxnak nevezünk. Honnan tudod, hogy elért téged is? Hogyan tudod megállítani? Milyen lehetőségeket rejt? Olvass tovább!

A kánikula 6 legfőbb veszélye

Amikor a hőmérséklet tartósan 30–35 °C fölé emelkedik, szervezetünk hőszabályozó rendszere komoly terhelés alá kerül.Tünetek, megoldások!

Esti relaxációs technikák: Hogyan engedjük el a napi feszültséget a pihentető alvás előtt?

Az alvás az agy és a test alapvető regenerációs mechanizmusa. A modern élet ritmusa azonban gyakran nem engedi, hogy a szervezet nyugalmi állapotba kerüljön. A test fáradt, de az idegrendszer az információs túlterhelés és az állandó ingerek miatt aktív marad. Ez elalvási nehézségekhez és felszínes alváshoz vezet. Nemzetközi kutatások szerint a felnőttek közel fele rendszeresen kevesebb mint az ajánlott 7 órát alszik, ami közvetlenül befolyásolja a koncentrációt és a másnapi stresszszintet.

A betegség fő okai - hiányállapototk

Minden testi probléma és betegség alapvetően hiányállapot a szervezetben? Olvass tovább és tudd meg!

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket