K. K.

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

Kedves Mara!

Szeretnék neked beszámolni a Testszervíz életmóddal kapcsolatos sikereimről.

A Testszervíz szerinti étkezést, életmódot január elején kezdtem. Ez idő alatt a gluténos ételeket közel 100 %-ban elkerültem. A tej fogyasztást kb. 90 %-ban tudtam csökkenteni, inkább csak a kávéba tettem. 

Valamennyi tejtermék, amit fogyasztottam, laktózmentes volt. Legnagyobb bűnözést az édességbevitel jelentette, de az is csak időszakosan fordult elő. Már ez is sikerélmény, hogy az étkezésemen ennyi mindent tudtam változtatni.

Munkám révén a májusig terjedő időszak nagyon leterhel. Mivel ilyenkor egész nap csak ülök egy íróasztalnál és szellemi munkát végzek, a mozgásszegény életmód mellett sokszor az egyetlen örömöt a finom falatok jelentik. Minden évben ilyenkor szoktam gyarapítani súlyomat.

Már az is sikernek számítana, ha ez nem következett volna be, de ezen túlmenően még csökkent is a súlyom, aminek nagyon örülök.

Másik, ugyan kétes siker, de minden rosszban van valami jó, hogy Húsvét lévén megszegtem a glutén mentes étkezést. Mivel nagyon régen ettem glutént, már nem is emlékeztem arra, hogy mit okoz, viszont emlékeztem arra, hogy gluténmentesen mennyire jól érzem magam. Hát, volt mit összehasonlítani, mert a glutén puffadást, nehéz érzést okozott, amit már régen éreztem.

Ez a „bűnözés” arra volt jó, hogy könnyebben be tudjam tartani a glutén elkerülését. Nem lesz nehéz ellenállni a csábításnak.

A május utáni időszakban szeretném beiktatni a heti rendembe a rendszeres mozgást is séta és egyéb testedzés formájába.

Köszönöm a rám fordított idődet és mindazt az ismeretet, amit átadtál nekem a hetek során. Ígérem, hogy a továbbiakban is alkalmazni fogom a tőled tanultakat, és ha elértem a 60 kilót, küldök majd képet, mert az én sikerem a te sikered is lesz majd.

Budapest, 2020. április 14.

* A kép csak illusztráció.


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Katalin is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

 

 

 

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Blog

További bejegyzések

A betegség fő okai - hiányállapototk

Minden testi probléma és betegség alapvetően hiányállapot a szervezetben? Olvass tovább és tudd meg!

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben

Bio alapanyagok nagy kiszerelésben: praktikus készletezéshez, kevésbé ideális teszteléshez

 

Egészség 1 kattintásra

Az egészség a vásárlással kezdődik! 1 kattintás és már bent is vagy!

kimerült férfi az íróasztalnál, fáradtság okai és megoldások

Miért érzed magad állandóan fáradtnak? Az energiahiány mögötti rejtett okok

Van egy furcsa párhuzam az életben: ahogy a Bizzo Casino Magyarország területén elérhető oldalán is apró döntések sorozata visz nyeréshez vagy bukáshoz, úgy a testednél is a mindennapi szokások határozzák meg, hogy energikus vagy teljesen lemerült lesz-e. És a legtöbb ember nem egyetlen nagy hibát követ el, hanem sok apró dolgot csinál rosszul, amik szépen lassan összeadódnak, és végül egy olyan állapothoz vezetnek, ahol már az alap dolgokhoz sincs kedved.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket