Kata :)

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


 

Gittától, aki egy kedves ismerősöm - és tavaly télen látványosan lefogyott, mégis energikusnak tűnt és látszott, hogy nagyon jól érzi magát- hallottam a Testszervizről és neki köszönhetem, hogy eldöntöttem, ezen az életmódváltó programon én is szeretnék részt venni.

Hétről- hétre jó hangulatban és nagyon gondosan, tapasztalataival segítve kísért végig ezen a három hónapon. Személyre szabott tanácsaival, figyelmével és tanításával rendkívül sokat adott nekem.

Imádom ezt a programot, mert megváltoztatta az életem.

Szinte az első naptól megszűnt a sóvárgásom a csokoládé és az édességek iránt.

Gyakorlatilag az első héttől rendeződött a már szinte két évtizede tartó komoly alvászavarom.

Hónapok óta végre istenien alszom éjszakánként és minden reggel kipihenten ébredek.

Egyből fel tudok kelni, egész nap energikus vagyok, nem pedig már délután kimerült és fáradt.

Már egy hónap után látványos volt a fogyás. A három hónap alatt szinte észrevétlenül, mindenféle erőfeszítés nélkül olvadt le rólam 6-7 kg és jelenleg is folyamatosan fogyok.

Sikerült elérnem a testmagasságomhoz képesti normál testsúlyomat és biztos vagyok abban, hogy hamarosan elérem az ideális testsúlyomat is.

Rengeteg lett az energiám, tisztább a fejem, jobban tudok gondolkodni.

Kisimultabb a bőröm, többben mondták, hogy megfiatalodtam.

Megszűnt a kezdődő gyomorégésem is, és elmúlt az örökös puffadás.

Semmitől nem fúvódom fel és este, a nap végén is lapos a hasam.

Köszönöm szépen Gitta, köszönöm szépen Testszerviz!


 

Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Kata is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Blog

További bejegyzések

Férfi változókor - a lehetőséget lásd meg benne!

Sokan gondolják, hogy a változókor csak a nőket érinti. Valójában a férfiaknál is jelentkezik a tesztoszteronszint fokozatos csökkenése, amit andropauzának vagy férfiklimaxnak nevezünk. Honnan tudod, hogy elért téged is? Hogyan tudod megállítani? Milyen lehetőségeket rejt? Olvass tovább!

A kánikula 6 legfőbb veszélye

Amikor a hőmérséklet tartósan 30–35 °C fölé emelkedik, szervezetünk hőszabályozó rendszere komoly terhelés alá kerül.Tünetek, megoldások!

Esti relaxációs technikák: Hogyan engedjük el a napi feszültséget a pihentető alvás előtt?

Az alvás az agy és a test alapvető regenerációs mechanizmusa. A modern élet ritmusa azonban gyakran nem engedi, hogy a szervezet nyugalmi állapotba kerüljön. A test fáradt, de az idegrendszer az információs túlterhelés és az állandó ingerek miatt aktív marad. Ez elalvási nehézségekhez és felszínes alváshoz vezet. Nemzetközi kutatások szerint a felnőttek közel fele rendszeresen kevesebb mint az ajánlott 7 órát alszik, ami közvetlenül befolyásolja a koncentrációt és a másnapi stresszszintet.

A betegség fő okai - hiányállapototk

Minden testi probléma és betegség alapvetően hiányállapot a szervezetben? Olvass tovább és tudd meg!

A férfiasság problémája: Okai, tünetei és lehetséges megoldásai

A férfiasság, vagy más néven a szexuális teljesítmény, sok férfi számára központi kérdés az életben. Nem csupán a testi egészséget, hanem az önbecsülést is befolyásolja.

RoyalSea: útmutató kezdőknek az online szerencsejáték világában

Azok, akik most ismerkednek az online szerencsejátékok világával, nem mindig tudják, mely játékokat érdemes választaniuk, és mire kell figyelniük. Ezért különösen fontos, hogy felelősségteljesen válasszák ki a platformot és a játékokat. Az útmutató segítségével megtudhatja, hogyan működik az RNG a RoyalSea Casino rendszerében, milyen biztonsági megoldásokat alkalmaznak, valamint hogyan működnek a befizetések és a kifizetések az oldalon. Mindez segít jobban megérteni, hogy a RoyalSea esetében a játékot kizárólag felelősségteljes szórakozási formának érdemes tekinteni, anélkül hogy az indokolatlan pénzügyi kockázatot jelentene a felhasználó számára.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket