Kinga

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!


Kinga siker története:

Történetem a Testszervizzel, XXI. századi módon, a Facebook közvetítésével indult. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy egyre több Testszervizes sikersztorit, és a testünk működésével kapcsolatos érthető, logikus cikket olvasok.

Itt megjegyzem, hogy én soha nem fogyókúráztam, nem hiszek a mindenféle fogyókúrás táplálékkiegészítőkben, abban pedig végképp nem, hogy az ebből kiinduló fogyások tartósak lehetnek. A Testszerviz viszont valami újat mutatott, ezért beadtam – az akkor még kicsit vastagabb – derekam, és utólag azt mondhatom, hogy nagyon jó döntést hoztam.

Rascher Réka segítségével megismerhettem a program lényegét, aminek, hála az égnek, nem a lemondás az alapja. Nincs ún. tiltólista, nem abból kell kiindulni, hogy mit ne együnk, hanem arról szól, hogy ehetünk szinte bármit, csak ismerjük meg a szervezetünk működését annyira, hogy jobban tudjuk időzíteni mit mikor együnk. Ennyi. Semmi varázslat, egyszerű tippek.

Réka segítségével én is megtanulhattam, hogy mit mikor egyek, mivel egészítsek ki egy-egy étkezést, vagy akár milyen formában egyek egy-egy zöldséget, gabonát stb.

Nekem a fő célom az volt, hogy több energiám legyen, ne azzal az érzéssel ébredjek reggel, hogy már megint nem tudtam kipihenni magam, és – a korábbi tejfehérje allergiás időszakomból okulva - sejtettem, hogy ehhez a táplálkozásomon kell változtatni. Ez beigazolódott. Amit még - éjjeli bagolyként - megtanultam a programból, hogy az alvás és annak időzítése, így a lefekvés ideje is mennyit számít a szervezet regenerálódása szempontjából. Bevallom, nekem a lefekvés beállításával nehezebb dolgom volt, mint az étkezésre figyeléssel, de szerencsére Réka nem adta fel a harcot és velem együtt örült minden kis lépésnek, így mára már a lefekvés idején is ’javítottam’ min. egy órát. 

És mindezeknek köszönhetően, egyszer csak azt vettem észre, hogy kipihentebb vagyok, sokkal több az energiám, jobban tudok koncentrálni napközben, nincsenek kajakómás időszakaim, és „mellékhatásként” még fogytam is.

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás