M. Gabriella

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!


 

Az akkori diétámba illeszthető receptek után kutattam az interneten, így találtam rá a Testszerviz oldalára.

Ha már ott jártam, kitöltöttem az életminőségi tesztet és a honlapon olvasható ígéret szerint másnap délelőtt csörgött is a telefon, Babos Kata hívott.

Július végén az első ingyenes konzultációkor bizonytalan voltam és felkészülési időt kértem az indulás előtt. Ekkor már minden nap fájdalmaim voltak, amit fájdalomcsillapítóval sem tudtam kordában tartani. Az augusztusi nyaralásomon vált egyértelművé, hogy nincs számomra vesztegetni való időm, bele kell vágnom a programba!

El is indultunk, - már mint én, Kata támogatásával -, és hétről hétre jobban lettem.

Rájöttem arra, hogy a Testszerviz előtti táplálkozásommal nullához közeli tápanyagbevitelt biztosítottam a testemnek és emellett rengeteg mesterséges adalékanyagot fogyasztottam, amit meg is sínylett az egészségem. (Pedig már évek óta kizártam az étrendemből a cukrot, a fehér lisztet, és mindent, ami nem IR kompatibilis!)

A program alatt megtanultam azt is mit mikor egyek.

Elkezdtük kipucolni a szervezetemből a rengeteg lerakódott ösztrogént, és más méreganyagokat, aminek a következő hozományai vannak EDDIG!:

  • nem vizesedek

  • laktózérzékenységem javult

  • a hisztaminérzékenységem nagymértékben csökkent

  • nincsenek kajakómák és pánikrohamok az IR rosszullétek miatt,- mivel nincsenek rosszullétek 

  • és ami a legfontosabb, a minden napos fájdalmaim a ciklus bizonyos időszakára korlátozódtak és a fájdalom mértéke is nagymértékben csökkent.

  • mellékhatásként azért fogytam pár kg-ot és pár cm-t is  (- 4 kg,-22 cm)

Köszönöm Kata, hogy segítettél egy olyan életmód alapjainak a megteremtésében, ami abszolút tartható hosszú távon és nem jár lemondásokkal csak annyira, ami az egészségemet szolgálja.

Még van mit szervizelni magamon, és a Tőled tanultak alapján úgy érzem, megtaláltam azt az utat, amit követnem kell!

M.Gabi

Tatabánya

2019.12.05


Szeretnél TE is ilyen sikereket? Energikus, együttműködő, számodra is Ideális Testet?

Gabriella is úgy kezdte, hogy kitöltötte a tesztet!

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT!  

MERT IRIGYEID LESZNEK!

Jelentkezz egy ingyenes
konzultációs beszélgetésre!

Leginkább azért, mert mások számára is
fontos vagy! NEKÜNK MINDENKÉPP!

Töltsd ki
Életminőség
Tesztünket

hírlevél feliratkozás