M.Csaba

TOVÁBB AZ ÖSSZES SIKERBEJEGYZÉSRE!

Te is elérhetsz hasonló sikereket! Kezdéshez KLIKK IDE!

Veszteségeim...

avagy rejtett költségek és veszélyek a Testszerviz programban

Azt érdemes rólam tudni, hogy bár „civilben” egy digitális nyomdát vezetek, de amúgy naphosszat a világmindenség rejtett összefüggéseit próbálom kifürkészni. Így jöttem rá arra is, hogy az emberek többsége gyerekkorában rendkívül pazarló életet él. Egy kiadós ebéd után akár betolhat egy komplett cukrászdát is, szervezete mit sem fog elraktározni ebből. Amikor aztán eljön a felnőtt kor és immár munkából szerezzük a táplálékot, akkor a jobbak tudatalattija hamar belátja, hasznosabb nem elkótyavetyélni a fáradtsággal megszerzett falatokat. Nem kívánok álszerény lenni, az utóbbi időben ezt már olyan tökélyre fejlesztettem, hogy elegendő volt csak egy kósza pillantást vessek valami jobban sikerült ételfotóra, máris rám ugrott egy-két kiló. Büszke voltam a hatékonyságomra, no meg az sem volt mellékes, hogy azok táborát erősíthetem, akiknek olyan nélkülözhetetlen találmányokért lehet hálás az emberiség, mint például a hosszított cipőkanál.

Aztán egy novemberi napon pocakom és én békésen ücsörgünk egy kiscsoportos üzleti előadáson. Szokás szerint a rendezvény elején a résztvevők bemutatkoznak egymásnak.

Egyszer csak egy cingár nőci áll fel, akiről már messziről látszik, hogy megragadt a pazarló gyermeki szinten. Tudják az a fajta, akinek a szervezete még a teljes karácsonyi kürtöskalács kínálatból se lenne képes egy grammot sem elraktározni. És persze minden visszafogottság nélkül szórja sajátos nézeteit az éterbe, hogy ő bizony Testszerviz konzultáns és táplálkozási tanácsokkal képes helyreállítani a szervezet dinamikus egyensúlyát... Rögtön a feleségem jut eszembe, aki hasonlóképp nem volt még képes kellőképp értékelni, hogy családfenntartási kötelességtudatomtól vezérelve, hány évtized fáradtságos és költséges üzleti ebédelése volt szükséges ahhoz, hogy ilyen formába hozzam magam.

De hát az élet igazságos, az utána következő mázsán felüli, láthatóan életvidám ember máris helyrebillenti a természet egyensúlyát. Bár nem vagyok rá büszke, de némi elégedettség lesz rajtam úrrá, mikor kiderül, hogy a Testszervizes férjura. Nesze neked fogyókúra!

Mint a rejtett összefüggések „szakavatott” kutatója, nem bírom hát ki, hogy az első szünet alkalmával rá ne kérdezzek a fennen hirdetett táplálkozási elmélet hitelességére. A válasz letaglózó volt, párja alig néhány hónapja még 40 kilóval volt nehezebb.

Na jó... egészségemért aggódó asszonykámra gondolok, így hát elkérem az elérhetőségét. Hamar meg is könnyebbülök, mikor kiderül, hogy a tőlem biztonságos távolságban lévő Erdélyben praktizál. Persze ez csak lélegzetvételnyi szünet, mert azonnal meg is adja a pesti Testszerviz főhadiszállás címét, s mint kiderül ez egy épületben van a nyomdánkkal. Ahogy a gravitáció se mindig szimpatikus, de azért tanácsosabb számolni vele, így adom meg magam az égi jelnek és az első adandó alkalommal fel is keresem őket. Mosolygós, cingár pasi, Péter fogad. Gyanakodva méregetem, mert állítása szerint korábban ő is pufók muki volt. Sugárzik belőle a tettvágy, pillanatok alatt elhiteti velem, hogy mindez nekem is sikerülhet. Befizetem a tandíjat, s máris odadob Mara – aki korábban a cukrászat világában tüsténkedett – ketrecébe. Na még egy nádszál, aki megpróbálja bemesélni nekem, hogy sütis múltjában bizony volt rajta is pár felesleges gramm. Számonkérő tekintete alól váratlanul a „milyen zöldségeket szeretsz?” kérdés gurul elém. A szélrózsa minden irányában kutakodok, hátha felfedezek a szobában egy kecskét, vagy nyulat, de szomorúan látom, hogy bizony hozzám beszél. Mikor aztán rátér a zsírbevitel szükségességére, megnyugszom, végre megtaláltuk a közös hangot.

Reggelente szorgalmasan turmixolom a zöldségeket, önfeláldozóan majszolgatom a szalonnás és/vagy kolbászos rántottát, mikor is rájövök, hogy valami baj lehet a mérlegünkkel. Hetente egy kilóval kevesebbet mutat. Telnek a napok, s előbukkannak a nem várt költségek is, amiről persze nem szóltak. A méregdrága bőr övemet új lyukak amatőr farigcsálásával kell tönkretennem, a szekrények mélyéről előkotrom a korábban „kinőtt” nadrágjaimat. Fejem leszegve kérek bocsánatot az asszonytól, mert már elképzelhetőnek tartom, hogy korábban mégsem mosási hiba miatt mentek össze a ruháim. Aztán meg egyszer, mikor épp sietek valahová, döbbenten tapasztalom, hogy futni támad kedvem. No de ebben legalább visszafejlődés van, mert régen sokkal gyorsabb voltam. Pár méter alatt le tudtam hagyni a levegőt, elég volt csak kicsit futni és már nem volt sehol. Most meg simán tudta velem tartani a lépést.

Naaaa... álljunk csak meg! Ideje górcső alá venni ezt a Testszervíz intézményt! Közel az ötvenhez futkorászok, kitéve a családfőt a lesérülés veszélyeinek? Új ruhatár miatt kell eladósodjak? És persze az is köztudott, hogy a kisebb súly megkönnyíti az emberrablók dolgát. A beszállítóink meg aggódnak a pénzügyi helyzetünk miatt, mert láthatóan nem eszek „rendesen”.

Gondoltam is, hogy ebből bizony elég, s egy szülinapi rendezvényen engedélyezek magamnak egy emberesebb tortaszeletet. Hmmmm... harapok, ízlelgetek, várom a jóérzést.... de nem hmmm... a korábban békés bóbiskolásba ringató cukros álmok kora lejárt, az ízük mesterkélt lett... Nem okozott örömet, szervezetem árulóként a Testszervizesek pártjára állt...

Mara! Péter! Mit tettetek velem?!

Nagyon szépen köszönöm!